Erotikus lovagregény is lesz a kölni zsidó múzeumban
2013. július 19. 12:39 MTI
Hosszas vita után eldőlt, hogy megépül a kölni zsidó múzeum. Az észak-rajna-vesztfáliai város vezetése csütörtök este hozta meg döntését arról, hogy a múzeumot az önkormányzat költségvetéséből, 52 millió euróból építik meg.
Korábban
Az intézmény az óváros közepén, a Rathausplatzon kap helyet. Régészek 2007 óta folytatnak ásatásokat a környéken, ahol rátaláltak a középkori zsidó negyed maradványaira. A romok között táncházé, ispotályé, pékségé és zsinagógáé is van. A szakemberek sok értékes tárgyat találtak, például egy félhold alakú, drágakövekkel kirakott 11. századi arany fülbevalót.
Sven Schütte, az ásatásokat vezető régész és csapata 2007 óta mintegy 250 ezer tárgyat tárt fel a 10 ezer négyzetméteres ásatási területen: kerámiavázákat, szerszámokat, ékszereket, játékokat, állati csontokat. Palatábladarabokon talált héber nyelvű feliratok, egy korábban ismeretlen erotikus lovagregény töredéke, sőt a pékség ügyfeleinek névsora mind a középkor mindennapi életéről tanúskodik.
A városvezetés már 2011-ben elhatározta, hogy múzeumot épít az ásatások "köré". Az építkezés azonban újabb és újabb halasztást szenvedett, többek közt azért, mert nem tudták, hogy ki fogja üzemeltetni az intézményt (a jócskán eladósodott Köln ugyanis erre nem látszott alkalmasnak). Hosszas tárgyalások után végül eldőlt, hogy a múzeumot a Landschaftsverband Rheinland, a Rajna-vidéki Tartományi Szövetség (LVR) fogja működtetni.
Mintegy 50 ezer lakosával - Párizst és Londont megelőzve - Köln a 10. századtól a 12. századig Európa egyik legnagyobb városa volt, fénykorában pedig ezres lélekszámú zsidó közösség élt ott. A zsidó negyed története ezeréves: a késői ókortól a középkorig húzódik. A római kormányzó, majd a frank királyok palotájának, később a városházának a szomszédságában állt.
Sven Schütte korábban elmondta: a kölni zsidók sokáig jó viszonyban éltek a keresztényekkel. A zsinagóga gazdagon díszített gótikus stílusú oltárát például azok a kézművesek építették, akik a szomszédos székesegyházban is dolgoztak.
A zsidó negyed végét két tömeggyilkosság jelezte: 1096-ban az első keresztes háborúba tartó fanatikus lovagok pogromja, majd 1349-ben a városrész teljes lerombolása: a keresztények ugyanis a zsidókat tették meg bűnbaknak a városban pusztító szörnyű pestisjárványért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap