Drága temetést kap III. Richard
2013. július 18. 18:47 MTI
Egymillió fontos - 350 millió forintos - temetést kap III. Richárd. A XV. századi angol uralkodó, akit annak idején pusztán jelöletlen sírban földeltek el, immár valóban királyi végtisztességben részesül: a Leicesteri katedrálist még kissé át is alakítják a kedvéért.
Korábban
Maga a temetés csak jövő májusban lesz. A sírbolt pontos terve még nem készült el, csupán annyi biztos, hogy magasított lesz, jóllehet, kezdetben egyszerűbb volt a terv, a padló síkjának szintjén lett volna a sír fedőlapja. A katedrális új kövezetet, új világítást és új ablakokat kap III. Richárdnak köszönhetően.
III. Richárd 1485-ben halt meg a York- és a Lancaster-ház közötti háborút - a Rózsák háborúját - lezáró bosworth-i csatában. Mindkét ház jelképe rózsa volt, Yorké fehér, - a végül győzedelmeskedő - Lancasteré vörös. A tervek szerint III. Richárd sírboltját rózsamintázatú kövezetrész övezi majd.
A néhai király csontjai egy leicesteri parkoló helyén végzett ásatások eredményeként kerültek elő tavaly, és sikerült minden kétséget kizárón azonosítani a maradványokat, miután a teszthez a hajdani uralkodó jelenkori leszármazottai adtak DNS-mintát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.