Máig rejtélyes Mozart halála
2012. december 5. 10:46
221 éve, 1791.december 5-én a mindössze 34 éves zeneszerző a Franz Walsegg vont Stuppach gróf emlékére készülő rekviemen dolgozott, amikor valószínűleg reumás láz végzett vele. A halála után Bécsben felröppenő pletykák szerint riválisa mérgezhette meg.
Korábban
Csodagyerekből zeneszerző
A több zenei műfajban alkotó, igen termékeny szerzőnek számító Mozart alkotásaiban a barokk, a rokokó és a kezdődő romantika német és itáliai elemei ötvöződnek sajátos stílussá. Mozart, akinek apja, Leopold Mozart is zeneszerző volt, nővérével, Maria Annával Salzburgban nőtt fel. Zenei tehetsége már korán megmutatkozott. 1762-től kezdődően apjával számos koncertkörutat tett, melyeken zongoristaként lépett fel, de már ekkor megpróbálkozott a zeneszerzéssel is. 1769-ben, Salzburgban érseki koncertmesterré nevezték ki. Három nagysikerű itáliai turné után, 1773-ban néhány évre Salzburgban telepedett le.
Ebben a termékeny időszakban operákat, szerenádokat komponált, de írt számos egyházi és hangszeres művet is. 1781 márciusában elbocsátását kérte, és önálló, független alkotóművészeként próbált megélni. 1782. augusztus 4-én feleségül vette Konstanze Webert. 1782 és 1786 között 15 jelentős zongoraversenyt alkotott. Bécs is befogadta a művészt.
Operát írt Pierre Augustin Caron de Beaumarchais Figaro házassága című művéből, amely 1785-ben Párizsban a nemességet bíráló mondanivalójával keltett feltűnést. Mozart operáját 1786. május 1-jén mutatták be. Ebben az évben még két ősbemutatóra került sor, október 29-én a Don Giovanni került színre, ám Mozart anyagi helyzete egyre rosszabb lett.
1789-ben és 1790-ben több koncertkörutat is elvállalt, de szorult helyzetéből ez sem segítette ki. A Cosi fan tutte 1791. január 26-i, bécsi bemutatója sem hozta meg a várva várt sikert. A varázsfuvola ősbemutatója 1791. szeptember 30-án volt Bécsben. Ez utóbbi mű egyik különleges vonása, hogy számos szállal kötődik a szabadkőművesek föld alatti mozgalmának eszméihez.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap