A Kreml kevesebet ér a Colosseumnál
2012. november 12. 11:14 MTI
Híres épületeket értékelt fel az Uphill tanácsadó cég, a listából kiderült, a Kreml kevesebbet ér a Colosseumnál. A moszkvai Kreml műemlékegyüttesének Uphill szerinti becsértéke csupán 50 milliárd dollár, a római Colosseum 110 milliárdot ér, a párizsi Eiffel-torony pedig 550 milliárdra rúg.
Korábban
Mint a Business FM rádió beszámolt róla, az orosz szakértők keveslik az összeget. Amíg azonban egyesek felbecsülhetetlennek tartják az UNESCO világörökségei közé tartozó történelmi városrészt, mások szorgalmasan számolnak.
Alekszandr Vuszov, az Uphill Consulting üzleti értékbecslési osztályvezetője a rádióban elmondta, hogy a legdrágább szabadpiaci ingatlan árát vették, beleszámították a Kremlhez közeli híres Tverszkaja és az Arbat utcák üzleti negyedeit, és felmérték a Kreml épületeinek alapterületét. Hozzáadták a történelmi épületegyüttes turisztikai értékét is.
Alekszandr Hrusztaljov, az NDV ingatlanügynökség igazgatója szerint azonban a moszkvai Kreml legalább háromszor annyit ér, mint a római Colosseum. Nemcsak a méretek, hanem a két kulturális örökség állapota közötti különbség miatt.
Az olaszok - jegyzi meg a Business FM kommentárja - amúgy is el vannak keseredve, minthogy ebben a versenyben a párizsi Eiffel-torony vitte el a pálmát a maga 550 milliárd dollárra becsült értékével. A turisták kedvelt "öreg hölgye" tehát annyit ér, mint az Apple számítástechnikai cég - állapítja meg a rádió.
A moszkvai Kremlt - Oroszország kulturális és hatalmi központját, egykori uralkodóinak, ma döntéshozóinak székhelyét - a krónikák 1331-ben említették először. A Kremlben Kalita Iván fejedelemsége idején (1325-1340 között) épültek az első kőtemplomok.
Az állami védelem alatt álló és jól óvott moszkvai történelmi épületegyüttes ma is rendkívül népszerű a hazai és a külföldi turisták körében. A múzeumok kincsein és a székesegyházakon kívül sokan kíváncsiak a korhű egyenruhába öltözött elnöki ezred zenés lovas őrségváltására, amely a Templom téren áprilistól október végéig minden szombaton látható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap