Hajszálon múlik, hogy van Gogh festette-e
2012. augusztus 10. 11:34 MTI
Egy hajszálon múlik annak kiderítése, hogy Vincent van Gogh festett-e egy képet vagy sem: szakértők a festmény felületén felfedeztek és onnan leszedtek egy hajszálat, amelyet DNS-vizsgálattal fognak megvizsgálni.
A 8 centi hosszú, vörös hajszálból nyert molekulamintát összevetik a holland festő leszármazottainak DNS-ével. Ha bebizonyosodik, hogy a Csendélet bazsarózsákkal című kép valóban Van Gogh műve, akkor tulajdonosa, egy kölni műgyűjtő, Markus Roubrock egy csapásra 13 milliárd forintnyi összeggel lesz gazdagabb - bár e nélkül is dúsgazdag.
A festmény elkészülte 1889 tavaszára datálódik. 1977-ben Belgiumban egy padlásról került elő, Roubrock az apjától örökölte. Azóta is vitatott a kép eredete. Két független szakértő szerint Van Gogh festette, az amszterdami Van Gogh Múzeum szakemberi szerint nem, mert az ecsetkezelés nem vall a holland mesterre, és a kép pusztán ügyes hamisítvány.
Ami a hajszálat illeti, annak eltávolítója, Ester Monnik szerint akárkié is, biztos, hogy a kép festőjének fejéről származik. "A művészről kellett a vászonra kerülnie, mivel nagyon mélyen beágyazódott a festékbe, több rétegnyi is rákerült - idézte Monnikot a The Daily Telegraph című brit lap.
A hajszál egyébként szabad szemmel alig volt látható, és sokáig senki nem is vette észre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap