Sámsonra utaló régészeti bizonyítékokat találtak
2012. augusztus 3. 11:48
Izraeli kutatók bejelentették: valószínűleg Sámson, a bibliai filiszteusok legfőbb ellenségének első régészeti bizonyítékai kerültek elő. A Jeruzsálemtől nyugatra lévő Bét-Semes városának dombjai között találták meg azt az ősi kőből készült pecsétet, amely az Ószövetségben szereplő Sámson és az oroszlán közötti harcot ábrázolja.
Korábban
A mintegy két és fél centiméter átmérőjű pecsét egy macskaszerű farokkal ábrázolt állatot jelenít meg, amint egy emberre támad. A pecsétet abban az ásatási rétegben találták meg, amely hozzávetőlegesen az i. e. 11. századig nyúlik vissza, amikor az izraelita törzsek Kánaán meghódítását követően erre a területre érkeztek. Abban az időben járunk, amikor a zsidó népet a bírák vezették (Bírák kora).
A lelet helyszíne a Sórek-folyóhoz igen közel található, amely az izraeliták és filiszteus ellenségeik közötti határt jelképezte. Az izraeli szakemberek szerint ez is azt jelzi, hogy a pecsét Sámsonhoz köthető. Alternatív megoldásként az az elképzelés is felmerülhet, hogy a bírák korában több hősről szóló történetben is szerepelt az oroszlánnal való harc, és ez épülhetett be a Sámsonról szóló elbeszélésekbe. Így lehet, hogy egy másik oroszlánnal harcoló ősi történetre utal a lelet.
Az Ószövetség egyik legismertebb karaktere erejét akkor fedezte fel, amikor puszta kézzel megölt egy oroszlánt. Az egyik legismertebb bibliai jelenetben Sámson, a filiszteusok legnagyobb ellensége egy szamárállkapoccsal ezer filiszteust küldött a másvilágra.
Legendás erejét a hajának köszönhette. Ezt a titkot sokáig őrizte, azonban szeretője, Delila kiszedte belőle, majd alvás közben leborotválta a haját, a meggyengült és lekötözött Sámsont pedig átadta a filiszteusoknak, akik Gázába vitették.
Megvakították és börtönbe vetették, ám a Biblia szerint Isten megsegítette harcosát, hogy egy utolsó bosszút álljon a gyűlölt népen. A fogságban újra kinőtt Sámson haja, a filiszteusok kivezették a vak izraelit tömlöcéből, hogy szórakoztassa őket áldozatbemutatásuk közben. A lakoma közben az épület oszlopait kidöntve magára és az ott lévő több száz filiszteusra omlasztotta Dágon istenség templomát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.