Zajlanak a reformáció 500. évfordulójának előkészületei
2012. január 8. 12:04 MTI
Megkezdődtek az előkészületek, felújítások és átépítések a reformáció 500 éves jubileumára Németországban.
Korábban
Luther Márton (1483-1546) tételei kifüggesztésének ötszázadik évfordulójára 2017-ben kerül sor, de jelenleg már öt komoly építési munka folyik az eredeti helyszíneken - mondta el Stefan Rhein, a szász-anhalti Luther Emlékhelyek Alapítvány igazgatója. A feladatok között szerepel múzeumok át- illetve kiépítése, új kiállítási koncepciók és kínálatok kidolgozása.
Erőteljes, ötmillió eurós támogatást kap például az eislebeni házban kialakított múzeum, ahol Luther 1546-ban elhunyt. A műemlékvédelem alatt álló épület előreláthatóan szeptembertől várja a látogatókat kibővített kiállítótérrel, állandó kiállítással és pedagógiai jellegű programokkal.
A reformátor eislebeni szülőházát már szanálják. A múzeum új koncepcióval enged bepillantást Luther életébe és korába. A munkálatokat idén elkezdik, hogy 2017-ben minden időben készen álljon. "2012-től szeretnénk, ha Mansfeld is, ahol a reformátor életében nagyon sok időt töltött, központibb helyet foglalna el a 'Luther-térképen'" - mondta el Rhein. Felújítják a reformátor szüleinek házát, amely a tervek szerint 2013-tól új kiállítással jelentkezik.
Wittenbergben, a Luther lakóházában kialakított reformációtörténeti múzeumban 2017-ben nagy nemzetközi kiállítás nyílik, melynek központjában a reformátor illetve az 1517-es év áll. A Szász-Anhaltban lévő Luther-emlékhelyek mindegyike szerepel az Unesco Világörökségi listáján. Rhein szerint az átépítési munkálatok ellenére 2011-ben is mintegy 97 ezren látogatták meg a múzeumokat a tartományban. Luther társa, Philipp Melanchton (1497-1560) wittenbergi lakóházát is megújulva mutatják be: a termeket, amennyire csak lehet, "élővé teszik".
Luther 1483-ban, egy bányász fiaként született Eislebenben, gyermekkorát pedig Mansfeldben töltötte. Ágoston-rendi szerzetesként és egyetemi tanárként 1517. október 31-én a wittenbergi vártemplom kapujára tűzte ki 95 tételét, melyekkel a búcsúcédula-árusítások körüli visszaélések ellen tiltakozott, kétségbe vonva a pápa jogát a bűnök megbocsátására - magát a kiakasztás tényét azonban sokan megkérdőjelezik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap