A halláskárosodás formálta Beethoven zenéjét
2011. december 27. 16:27 MTI
A halláskárosodás nagy hatással volt Beethoven zenéjének alakulására: az állapot előrehaladtával ugyanis a magas hangok egyre inkább háttérbe szorultak a szerzeményeiben, majd amikor már teljes egészében a belső hallására támaszkodott, ismét visszatértek - állapították meg holland szakemberek.
Korábban
A British Medical Journal (BMJ) című folyóiratban közölt tanulmány készítői Beethoven vonósnégyeseit vonták alapos elemzés alá. A hollandiai Leiden városában működő Metabolomikai Központ három szakembere négy csoportba osztotta a szerzeményeket a korai évektől (1798-1800) egészen a késői korszakig (1824-1826) - olvasható a Discovery News internetes oldalon.
A vizsgálat során azt nézték meg, hogy a darabok első tételeinek első hegedűrészeiben hány darab magas G hang - vagyis 1568 hertz feletti hang - van. A halláskárosodás előrehaladtával a magas hangok egyre jobban a háttérbe szorultak a szerzeményekben. Ennek ellensúlyozásaként Beethoven több közép- és alacsonyfrekvenciájú hangot használt, amelyeket jobban hallott előadás közben.
A később született vonósnégyeseknél - amelyeket már teljesen süketen írt - azonban ismét visszatértek a magasabb hangok. "Ahogy megtanult teljesen a belső hallására támaszkodni, már nem volt szüksége rá, hogy olyan zenét írjon, amelyet valóban hallott előadás közben. Lassan teljes egészében átadta magát a belső zenei világának és egyúttal visszanyúlt a régi zeneszerzői módszereihez" - állapították meg a szakemberek.
Beethoven 1801-ben, harminc éves korában említette először, hogy nem hallja rendesen a hangszerek és az emberi hang magas hangjait. Tizenegy évvel később az embereknek kiabálniuk kellett, ha meg akarták értetni magukat a zeneszerzővel. 1818-tól Beethoven jegyzetfüzetek segítségével kezdett kommunikálni. Az 1827-ben bekövetkezett halála előtti években pedig már teljesen elvesztette a hallását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap