Földanya-szobor került elő Franciaországban
2011. december 13. 12:04
Francia régészek egy neolitikum kori, kiváló állapotban fennmaradt földanya-szobrot találtak a Somme partján.
Korábban
A hatezer éves szobor 24 centiméter magas, széles fara és csípője, zömök karjai és kúp alak feje van. Ugyan Európában eddig több hasonló alkotást is felfedeztek, de északon csak nagyon kevés van belőlük, ráadásul általában elég rossz állapotban találták meg őket.
A „Villers-Carbonnel-i hölgy” két okból is igényt tarthat a földanya címre: egyrészt földből készült, esetleg agyagból égették ki, másrészt nagyon hasonlít azokra a stilizált női alakokra, amelyeket eddig a Földközi-tenger térségében találtak.
A szobrocskát egy neolitikum kori égető kemencében, Villers-Carbonnel mellett, a Somme partján találták meg, készítése közben valószínűleg öt vagy hat részre tört. A felfedezés csak a kezdete annak a folyamatnak, amely nemrégiben indult Észak-Franciaországban: az elkövetkező öt évben a paleolitikum és az első világháború közötti időszakból kerülhetnek elő leletek.
A szobor minden bizonnyal annak köszönhette a túlélését, hogy több darabra tört az égetés során. „Az alkotás gyönyörű, és nagyszerű állapotban van. Néha találunk ilyen töredékeket, de ritkán fordul elő, hogy a szobrok egészben kerülnek elő” – nyilatkozta Françoise Bostyn ásatásvezető.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap