Megkeresik az inkák rejtett kincsét
2011. augusztus 5. 09:05 BBC News
A jövő hónapban indul útjára az a négy főből álló ír kutatócsapat, amely egy elveszett inka várost készül feltárni.
Korábban
Az északír Ken Gawne egyike azon négy kutatónak, aki a perui őserdőkön át az elveszett inka várost, Paititit készül bevenni. A legenda szerint az inkák itt rejtették el kincseiket a spanyol konkvisztádorok elől. A kutatócsapat várhatóan három hetet tölt a helyszínen. Ez lesz a 28 éves fiatalember körútjának utolsó állomása, amely eddig olyan területeket érintett, mint Nyugat-Szahara, vagy éppen Kína. Az utazásról a Templomosok kincse címmel film is készül, amely Indiana Jones emléke előtt kíván tisztelegni.
Az utazáson Gawnet elkíséri egy író, Ken Halfpenny, egy operatőr, valamint egy német régész is. A kutatócsapat műholdas telefonnal fog kommunikálni a külvilággal, így felfedezéseikről azonnal hírt tudnak adni. „Beszéltünk egy a helyet korábban már kutató felfedezővel, aki elmondta, hogy húsz éven át járta a dzsungelt. Tizenöt települést talált, így mi egy olyan helyre készülünk, amely már alaposan fel van tárva” – nyilatkozta Gawne.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.