Tűzzel pusztították egymást Peru ősi államai
2011. július 28. 10:22
Tűzvész okozhatta kétezer éve a kicsiny perui állam, Taraco bukását - vélik a területen ásatást folytató amerikai régészek.
Korábban
A Peru déli részén fekvő Titicaca-medence számos államalakulat otthona volt két évezreddel ezelőtt. A területen fekvő romokat feltáró régészek a térség két domináns államát vizsgálták, a Ramos folyónál lévő Taracót, amelynek népessége ötezer fő körül mozoghatott, és a körülbelül tízezres lakosságú Pukarát.
A kutatások szerint a területben és népességben is nagyobb Pukara véres háborút viselhetett Taraco ellen, amely százak halálával és a kisebb állam megsemmisülésével végződhetett. „Abban az évszázadban, amikor Pukara megnőtt, Taracót megtámadták, és megszűnt a régió politikai ereje lenni” – közölte Charles Stanish, az UCLA Cotsen Régészeti Intézetének vezetője, aki valószínűsíti, hogy Pukara felelős Taraco pusztulásáért.
Az eddig elvégzett taracói feltárások alapján a régészek valószínűsítik, hogy az i. sz. 1. században hatalmas tűzvész pusztíthatott, ami derékba törte a térségben virágzó mezőgazdaságot, a fazekasságot és az obszidián-használatot. A károk kiterjedése és mértéke miatt, valamint az újjáépítés hiánya okán az archeológusok feltételezik, hogy a pusztító tűz nem baleset miatt vagy rituális okokból, hanem a háború miatt keletkezhetett. Stanish szerint a konfliktust kirobbantó ok az erőforrásokkal, esetleg a regionális versengéssel függhetett össze.
War and early state formation in the northern Titicaca Basin, Peru
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap