Baktériummal tisztítják meg egy spanyolországi templom freskóit
2011. június 9. 08:22
Egy biológusokból álló kutatócsapat olyan baktériumot fejlesztett ki, amellyel sikerült megtisztítani egy 17. századi spanyol templom freskóit.
Korábban
A valenciai Szent Johanna-templom freskói majdnem teljesen elpusztultak az 1936-os tűzvészben, de a negyedszázaddal később kezdődött restaurálási munkálatok is szinte alig javítottak a műalkotások állagán. Ezért döntött úgy a Valanciai Műszaki Egyetem szakembergárdája, hogy beveti minden tudását: digitális képeket vetítettek a falra, amivel úgy tudták pótolni az alkotás hiányzó láncszemeit, hogy nem kellett az időigényes és drága festészethez folyamodniuk – igaz, a restaurátorok által korábban maguk mögött hagyott, a freskóra rakódott ragasztómaradványok alaposan megnehezítették a dolgukat.
Ezért a szakemberek inkább a Giancarlo Ranalli mikrobiológus által kifejlesztett eljárást használták, amelyet korábban már sikerrel alkalmaztak a szobrokra rakódott fekete rétegek eltávolításakor. A Pseudomonas baktérium szinte „felfalja” a magas sótartalmú, a freskót elsötétítő és az állagát veszélyeztető lerakódásokat.
Pilar Bosch, a restaurálásban részt vevő kutatócsapat egyik tagja elmondta: sikerült egy olyan zselatint is kifejleszteni, amely felgyorsítja a helyreállítási munkálatokat. „Olaszországban vattát használunk a mikroorganizmusokhoz. Most viszont egy olyan zselatint alkalmazunk, amely megakadályozza, hogy a nedvesség beszivárogjon a freskóba és ezzel új problémát idézzen elő. Másfél óra múlva a baktériummal eltávolítjuk a zselatint, így a felszín újra tiszta és száraz lesz” – nyilatkozta Bosch.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.