Régészeti filmfesztivál Belgrádban
2011. március 23. 13:49 MTI
Közép-Amerika ébredése című film vetítésével kezdődött meg a belgrádi Nemzeti Múzeumban a 12. Nemzetközi Régészeti Filmfesztivál.
Korábban
A március 30-ig tartó seregszemlén 25 filmet vetítenek le 11 országból, köztük Mexikóból, amely az idei rendezvény fővendége. A nyitófilmet Hector Tajonar rendezte és a prekolumbiánus Amerikát mutatja meg benne. Egy nagy tengerparti sávban - a Mexikói-öböl mentén - ebből a korszakból olyan mozaikokat, pénzérméket, hajómaradványokat találtak az archeológusok, amelyek különböző kultúrák és vallások meglétét igazolják a térségben. Ezen kívül még két mexikói régészeti feltárásról készült filmet mutatnak be.
Először vesz részt a filmfesztiválon kínai és macedóniai produkció, de lesznek filmek Belgiumból, Olaszországból, Németországból, Spanyolországból, Görögországból, Bosznia-Hercegovinából, Szerbiából - ez utóbbi egy avar kori sírt mutat be -, Montenegróból pedig két tengerparti régészeti feltárást rögzített a kamera.
Az archeológiai fesztivált 1998-ban alapították Szerbiában, és egyike a néhány régészeti filmfesztiválnak Európában. Ettől az évtől a szervezők a belgrádi Goethe és a Cervantes Intézet, az Olasz Kulturális Központ, a Hellén Kulturális Alap és a belga nagykövetség képviselőivel együttműködésben készítették el a programot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap