Sztálin a buszokon kísért Moszkvában
2011. március 1. 10:42 MTI
Sztálin arcképével akarnak feldíszíteni buszokat Oroszországban május 9-re, a második világháborúban aratott győzelem napjára, s e célból gyűjtés kezdődött az interneten.
Korábban
Az Interfax hírügynökség szerint "egy csoport" indított gyűjtést, s a csoport egyik tagjának blogbejegyzésére hivatkozott.
A dekorációt mintegy reklámként szándékoznak elhelyezni a buszokon, és a kezdeményezők attól tartanak, hogy Moszkvában ez drága mulatság lesz. Úgy számolnak, hogy a Szentpéterváron, Moszkvában és még néhány városban néhány buszon pár napra elhelyezendő portrékkal és jelszavakkal kapcsolatos költségek fedezésére mintegy százezer rubel - közel 700 ezer forint - szükséges.
Tavaly Szentpéterváron a Nyevszkij proszpekten, a város központi útvonalán járó 187-es járat egyik járművén volt látható a diktátor képe. A szervezők úgymond reklámfelületet béreltek két hétre, és a megkülönböztetett figyelem mellett heves vitákat is kiváltottak. Az akció ellenfelei egyszer össze is mázolták a diktátor képét "viselő" buszt.
Sztálint egyesek a második világháborúban aratott győzelem és az ország iparosítása miatt tisztelik - számos történész szerint alaptalanul -, a legtöbben azonban máig gyűlölik, mert nevéhez fűződnek a harmincas évek politikai megtorlásai, milliók kivégzése, illetve táborokba küldése. A Szovjetunióban szinte nincs család, amely ne vesztett volna el valakit a sztálini terror idején.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap