Doberdó a közép-európai népek közös története
2011. január 26. 08:20 MTI
Az első világháború csatái színhelyének, Doberdónak a története a közép-európai nemzetek közös története; Doberdó azoknak a szlovén, magyar, osztrák, bosnyák, horvát, cseh, zsidó, dalmát, román, lengyel, cigány és ruszin katonáknak a története, akik az olasz fronton haltak meg a hazájukért - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter Vasja Klavorának, a szlovén parlament alelnökének könyvbemutatóján.
Korábban
A Harcok a Doberdón 1915-1916 című kötet ünnepélyes közreadása kapcsán a tárca vezetője kiemelte: a magyar társadalomnak emlékeznie kell az elesettekre, hogy "tudjuk, milyen drága dolog a haza, hogy milyen áldozatok árán tartották meg azt az előttünk járók; fel kell idéznünk újra meg újra, hogy összetartozunk, mi, Közép-Európa nemzetei. Közös a történetünk, közös a jelenünk és közös a jövőnk is, (...) szétválaszthatatlanul összetartozunk" - fogalmazott.
Hende Csaba rámutatott: a doberdói ütközetek sora az emberiség egyik legnagyobb katasztrófájának egyik legvéresebb fejezete volt, szinte minden magyar családból szedett áldozatokat. A könyv lapozgatása közben tudatosul az olvasóban, hogy a harcok során megnyilvánultak a legnagyobb katonaerények: a hazaszeretet, a bajtársiasság, a hűség, a kötelességteljesítés, a bátorság, az önfeláldozás - tette hozzá.
A kötetből az is kiderül, "milyen hatalmas tettekre képes az ember a hazájáért", gáztámadásokban, étlen-szomjan, és akkor is, "ha reménytelen a helyzet és minden elveszett" - jegyezte meg. Háláját fejezte ki, hogy a kötet szerzője szlovén emberként ezt a történetet "elbeszélte nekünk, magyaroknak". A Magyarországért elesettek nyugodjanak békében, mi pedig emlékezzünk rájuk - hívta fel a figyelmet.
Vasja Klavora hangsúlyozta: nem hivatásos történészként írta meg a könyvet. A doberdói csaták történetét tanulságosnak nevezte, amelyből kiviláglik, hogy az észak-olaszországi csatamezőn mindenki hazafiként harcolt, és több tízezer magyar katona halt meg, akikre emlékezni kell. A szerző elmondta: a magyar, korábban javarészt síkságon élő katonáknak nagy gondot okoztak a 2000 méteres tengerszint feletti magasságon zajló csaták. Vasja Klavora reményét fejezte ki, hogy a csatákra való emlékezés "békévé oldja fel" azt, ami ott történt.
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke az ünnepség után az MTI-nek elmondta: a tervek szerint tavasszal Schmitt Pál köztársasági elnökkel meglátogatják a doberdói magyar kápolnát, ahol egy Szent Benedek-ereklyét helyeznek el. A civil szervezet céljai között szerepel, hogy a doberdói harcteret a világörökség részévé nyilvánítsák - fűzte hozzá.
A 270 oldalas, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum által kiadott kötet tartalmazza mind a hat isonzói csata történetét (az Isonzó folyó közelében található Doberdó település), illetve a lövészárokharc és a földalatti hadviselés ismertetését.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap