Folytatódik a Hiemer-Font-Caraffa ház felújítása
2010. december 9. 13:39 MTI
Megkezdődött Székesfehérvár páratlan szépségű műemlék épületegyüttese, a Hiemer-Font-Caraffa ház felújításának harmadik üteme; a kivitelezésre közbeszerzési eljárással kiválasztott Reneszánsz Kőfaragó Zrt.-vel a műemlék együttes már korábban felújított szárnyában szerdán írták alá a vállalkozási szerződést.
Korábban
Az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló felújítás mintegy 935 millió forintba kerül, amelyből 85 százalék a támogatás - mondta Cser-Palkovics András, a város fideszes polgármestere az aláíráson.
Mint kifejtette, az épületegyüttes Oskola utca 2-4. számú részében a helyreállítás során multifunkcionális - báloknak, rendezvényeknek, kiállításoknak, konferenciáknak helyet adó - rendezvénytermet alakítanak ki, és ott kap majd helyet az év elején elhunyt Moskovszky Éva egyedülálló játékgyűjteménye, a Fehérvári Babaház is.
A felújítási munkálatok 2011. augusztusára fejeződnek be. Addig elvégzik a középkori elemeket is tartalmazó épületrész régészeti kutatását, falfestéseinek és stukkóinak műemlékvédelmi előírásoknak megfelelő restaurálását. Ezt a szárnyat is a műemlékvédelmi előírások betartásával, a régészeti leletek részbeni bemutatásával újítják fel.
A Hiemer-Font-Caraffa épületegyüttes a 18. századi palotaépítészet egyik gyöngyszeme. Három szárnyból áll és 1988 óta lakatlan volt. Első ütemét európai uniós támogatással 2006-ban, a másodikat - ahol egy reprezentatív házasságkötő terem és étterem is helyet kapott - a Norvég Finanszírozási Mechanizmusok (Norvég Alap) támogatásával 2008-ban újították fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap