Megfejthetik a CIA titokzatos szobrának kódját
2010. november 24. 08:46
Hamarosan megfejthetik a CIA virginiai főhadiszállásán felállított Kryptos szobor titkát, miután létrehozója még közelebb vitte a szakembereket a megoldáshoz.
Korábban
A 3,5 méter magas réztekercs egy kódolt üzenetet tartalmaz, amelyről a művész, Jim Sanborn a múlt héten elárulta, a negyedik rész hat betűs kódjának megfejtése: BERLIN. Sanborn – akinek 1990-ben elkészített alkotása a virginiai Langleyben látható – szerint ezzel a megoldás már elérhető közelségbe került az általa két évtizeden át tőrbe csalt kriptográfusok számára.
A kód egy részét Dan Brown bestsellere, A da Vinci-kód amerikai kiadásának könyvborítójára nyomtatták, valamint a mű folytatása, Az elveszett jelkép című könyvben is felbukkan. 2003-ra a CIA egyik elemzője egy toll és egy papír segítségével, négyszáz munkaóra alatt a négy részből hármat már megfejtett, a végső megoldás azonban még várat magára. Egy kaliforniai programozó később a három rész elemzése után ugyanerre az eredményre jutott.
Az első rész egy Sanborn alkotta verssorra, a második pedig egy sírhelyre utal, míg a harmadik Tutanhamon sírjának megtalálásának körülményeit írja le. A 65 éves szobrász reméli, hogy belátható időn belül valaki megfejti a kódot. Elonka Dunin, az egyik amatőr kriptográfus szerint a kód a berlini fal Langley-ben található három darabjára utalhat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap