Fogadjon örökbe egy Hitchcock-filmet!
2010. július 5. 17:16 MTI
Hitchcock-filmek "örökbefogadására" indított kampányt a Brit Filmintézet, amely ily módon egymillió fontot szeretne összegyűjteni az angol rendező kilenc alkotásának digitális restaurálására.
A BFI honlapján keresztül eljuttatott ötezer fontos (1,7 millió forintos) csekkel az adományozó kiérdemli, hogy megemlítsék a nevét a stáblistán, százezer fontból (34,4 millió forintból) pedig már egy teljes film restaurálási költsége kijön. Az intézet ugyanakkor a kisebb adományokat is örömmel fogadja: 25 fontból (8600 forintból) fél méternyi kópiát tudnak felújítani a digitális technikának köszönhetően.
A filmintézet listáján szereplő kilenc film egyike a The Lodger: A Story of the London Fog, amelyet 1926-os megjelenésekor mesterműként ünnepeltek. A harminc évvel ezelőtt elhunyt brit rendező nevéhez olyan hollywoodi thrillerek fűződnek, mint a Psycho vagy a Szédülés. Pályafutása során öt alkalommal jelölték a rendezői Oscar-díjra, de egyszer sem kapta meg.
A Brit Filmintézet egyúttal országos "kutatást" is indított 75 film után, amelyek az idők folyamán elkallódtak. Ezt a "körözési" listát is egy Hitchcock-produkció vezeti. Az 1926-ban készült The Mountain Eagle a rendező korai munkája, és egyetlen olyan filmje, amelyből egyetlen kópiát sem találnak. A The Mountain Eagle afféle "szent grál" a Hitchcock-fanatikusok szemében. A Kentuckyban játszódó film főhőse Beatrice, egy fiatal tanárnő, akinek el kell mennie a hegyi faluból, ahol élt, miután kikosarazza a helyi békebírót.
A keresett alkotások között szerepel az A Study in Scarlet című George Pearson-film is. A brit filmtörténetben először ebben az 1914-es mozgófilmben jelent meg Sherlock Holmes, a híres nyomozó.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 20:20
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap