Palóc időutazás a szentendrei skanzenben
2010. június 24. 15:57 MTI
Gondosan megtervezett, ám mégiscsak kitalált "észak-magyarországi falu" mutatja be a hét végétől a szentendrei skanzenben az Ipoly és a Bodrog közötti terület hagyományos népi építkezését és életmódját. Egyfajta utazás ez térben és időben, a szegény summások barlanglakásaitól a kisnemesi lakóházakon át a korszerű szobákig, 1900-tól 2001-ig.
Korábban
Az Ipolytól a Bodrogig
Hét portán tucatnyi, vályogból, téglából és vegyes módon épült lakóház, huszonhat melléképület és több ezer tárgy idézi fel Nógrád, Heves, Borsod és a történeti Gömör jellegzetes portáit a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum új tájegységében.
A Nagyné Batári Zsuzsanna muzeológus irányítása mellett és Román Árpád, a tájegységért felelős építész vezetésével létrejött "faluban" látható az a mai Magyarország határain túlról származó lakóház is, amelynek "lelőhelye" Radnóti Miklós édesapjának szülőfaluja, Nemesradnót volt. Az új tájegység kiállításait egy-egy életkép, szituációt köré építették fel azért, hogy minél átélhetőbbé tegyék a múltat annak hétköznapjaival és fontos eseményeivel.
"Márianosztrán" disznótorra érkeznek a látogatók. Malacvisítás, poharak koccanása hallatszik, a konyhában már melegszik a víz a mosogatáshoz, a szobában vacsorához készülődik a család. "Karancskeszin" az udvarlás körül forog minden, hiszen a fonóban járunk, ahol magunk elé képzelhetjük a guzsalyért kapkodó legényeket és lányokat. A perkupai ház egykori lakói a hátsó szobát alakították át lakodalmas szobává, a szépen terített asztalok mellől már csak a násznép hiányzik. A látvány mellé itt is eredeti gyűjtésből származó zene társul. A reformátusok lakta gömöri "Nemesradnóton" pedig épp karácsony ideje van - meséli sorban Vass Erika néprajzkutató.
De nemcsak térben, hanem időben is kitágul az utazás, sőt megismerkedhetünk a társadalom egy-egy szegmensével is. A húszas évek márianosztrai házát egyszerű parasztemberek lakják, a nemesradnóti épületben a kisnemesi család tagjai gyűlnek össze a harmincas évek végén, "Domaházán" a 60-as évek ózdi ingázói élnek.
Kemecsi Lajos tudományos igazgató egy másik időutazásra is elkalauzol. A halászhomoki cselédházban négy generáció élete és lakáskörülményei láthatók - időben széttagolva. Mint az igazgató kiemeli, a skanzenben csak itt jelenik meg a cselédség története, pedig ez fontos része a magyar társadalom történetének, hiszen volt idő, amikor számuk az egymilliót is elérte. A cselédház első két szobája 1900-ba és 1930-ba röpíti vissza az időutazót.
Az 1986-os és 2001-es szobáknak - az időben való ugrás mellett - egyéb különlegessége is van: ezekben a helyiségekben egy létező család történetét rajzolják ki a tárgyak. A szobában - ahol a tévében éppen az 1986-os csernobili atomrobbanás követhető nyomon - nem műtárgyak, hanem úgynevezett demonstrációs tárgyak vannak. "Az volt a célunk, hogy a látogatók lépjenek be ide, és próbálják ki a tárgyakat" - hangsúlyozza Kemecsi Lajos, hozzátéve, hogy 2001-t azért választották dátumnak, mert ebben az évben vezették be a vizet a lakásba.
A száz évet átfogó időutazás alatt a látogatók korabeli visszaemlékezéseket, summás dalokat, cselédtörténeteket hallhatnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap