Már az őskorban is divat volt a bőrnadrág
2010. június 13. 17:02 MTI
A történelem előtti időkben, vagyis mintegy 4200 évvel ezelőtt is nagy divat volt a bőrnadrág - derült ki egy régészeti tanulmányból, amely a svájci Schnidejoch-gleccser olvadásakor felszínre került ősi lábszárvédőket vizsgálta.
Korábban
A történelem előtti idők divatjáról árulkodó lábszárvédők még 2003-ban, a berni felföldek és Valais között elterülő Schnidejoch-gleccser olvadásakor kerültek a felszínre.
A 4900, illetve 1100 éves leletek között számtalan műtárgy, nyíl, érme, cipőpánt található. "A nyers állatbőr és a csontok összedolgozása egy olyan ellenálló anyaggá, amely véd a víz, a baktériumok, a sérülés, valamint a hő ellen, valószínűleg az állati és növényi alapanyagok együttes felhasználásának legősibb technikája " - olvasható a tanulmányban, amely a svájci Lausanne-i Egyetem munkatársa, Jorge Spangenberg irányításával készült.
"A Schnidejoch-gleccsernél talált leletek egyenesen a jég széléről, vagy az ahhoz közeli területekről származtak és kitűnő állapotban - jégbe, illetve hóba fagyva, oxigénmentes, napfénytől, széltől, piszoktól, hordaléktól és agyagtól védett körülmények között - maradtak meg egészen addig, amíg a régészek rájuk nem találtak. Éppen ezért a bőrmaradványok páratlan lehetőséget nyújtanak egy olyan tanulmány elkészítésére, amely az anyagok eredetét vizsgálja, illetve, hogy azokat milyen kémiai, vagy egyéb eljárásokkal tartósították a prehisztorikus korban" - írják a szakemberek a Journal of Archaeological Science című régészeti folyóirat legfrissebb számában látott napvilágot tanulmányban.
A 81 centiméter hosszú lábszárvédőkön végzett kémiai és mikroszkópos vizsgálatok kimutatták, hogy a ruhadarabok kecskebőrből készültek és a bőr ellenálló-képességének növeléséhez szükséges cserzést pedig nyírfa kéreg és egyéb növények segítségével végezték. A kecske, amelynek bőrét felhasználták, pedig olyan fajba tartozik, amely ma kizárólag Laoszban él, ebből pedig az következik, hogy a ma élő kecskefajták a történelem során egyszerűen kiszorították a többit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.