Kérdéses a révkomáromi Trianon-oszlop sorsa
2010. május 28. 10:37 MTI
Egyelőre kérdéses, hogy június 4-én (jövő pénteken) leleplezhetik-e Révkomáromban a T.Ü.Kör polgári társulás által kezdeményezett Trianon-emlékoszlopot, mert a felállításához szükséges engedélyt visszavonták - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap.
Korábban
Az emlékmű felállítására – mivel műemléki védelem alatt álló területen helyeznék el – az építésügyi hivatal mellett az illetékes műemlékvédelmi hivatalnak is rá kellene bólintania.
A lap információi szerint ez utóbbi intézmény megyei szinten jóváhagyta az engedély megadását, később viszont a központi műemlékvédelmi hivatal fellebbezése miatt visszavonta azt. A műemlékvédelmi hivatal jóváhagyása nélkül viszont nem adható ki az építési engedély - olvasható az újságban. Egyben megjegyzik, hogy ezeket az értesüléseket sem a műemlékvédelmi hivatal, sem Feszty Zsolt, az emlékmű felállítását kezdeményező társulás vezetője nem akarta megerősíteni.
A helyi építési hivataltól a lap megtudta: az építési engedélyről még nem született döntés, legkésőbb pénteken (május 28-án) döntenek. Az emlékoszlopot a tervek szerint június 4-én avatnák fel a református egyház kollégiumának udvarán, tehát nem közterületen. Korábban mind a Magyar Koalíció Pártja (MKP), mind a Híd párt vezetője úgy nyilatkozott, hogy a választásokra való tekintettel az átadást jobb lenne elhalasztani pár nappal.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05