Kétségbe vonják a történészek Noé bárkájának megtalálását
2010. április 28. 09:38
Napok óta Noé állítólagos bárkájának megtalálásától hangos a sajtó: a történészek és régészek azonban szkeptikusak a felfedezéssel kapcsolatban.
Korábban
A térség szakértője, Paul Zimansky régész és történész szerint ahhoz, hogy a pár napja ismertetett elmélet igaz lehessen, a leleteket a Biblián kívül minden létező történeti kontextusból ki kell ragadni. Ezt állítja Peter Ian Kuniholm régész is, aki egyenesen hamisítványnak minősítette a felfedezést.
A szakértők abban mind egyetértenek, hogy a bárka a bibliai, sőt már korábban is feljegyzett történetekben az Urartu, más néven Ararát hegyen állt meg. Nem meglepő hát, hogy az elmúlt évtizedekben a kutatók évente keresték az állítólagos hajó nyomait, ahogy ezzel párhuzamosan a Fekete-tenger partján azt próbálták bebizonyítani, hogy az özönvízre ott kerülhetett sor.
A felfedezők pár évente hírt is adnak szenzációs leleteikről, amelyek általában a hegynek mindig más pontjáról származnak. A mostani is ezt követi: a hongkongi Noah's Ark Ministries International kínai-török kutatócsoport állítólag már előzetes radiokarbonos vizsgálatokat is végzett.
A szakértők azonban nem hisznek ebben: Zimansky és a többiek szívesen látnának egy tudományos publikációt is a témában, hiszen a sajtónyilatkozatok és hasonló fényképek nem a szakszerű régészeti megközelítést erősítik. Emellett az archeológusok a radiokarbonos datálás eredményeiben sem hisznek, hiszen sem az azt végző labor, vagy kutatók, sem a pontos eredmények nem ismertek. Épp ezért Kuniholm nem is érti, hogy elsőre miért valószínűbb, hogy a bárkát, mint egy hegyoldalra épített menedéket fedeztek fel?
Ami egyértelmű: azzal kapcsolatban jelenleg senki nem rendelkezik semmilyen régészeti bizonyítékkal, hogy valaha is olyan magas lehetett a vízszint a térségben, ami ilyen magasságban tehetett volna le egy hasonló méretekkel épített hajót.
A kételyek azonban nem érnek véget, főként, hogy a The Sun már egy videót is közzétett a felfedezésről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap