Átkutatták Shakespeare egykori házának hulladékgödrét
2010. április 7. 19:22 The Daily Telegraph, MTI
William Shakespeare egykori házának hulladékgödrét tárják fel brit régészek, akik az esetleg előkerülő leletek révén új adatokkal remélik kiegészíteni a nagy angol drámaíróra vonatkozó ismereteket.
Korábban
Shakespeare 1597-ben tért vissza szülővárosába, Stratford-upon-Avonba, ahol egy ingatlant vásárolt. A házat 250 éve, 1759-ben bontották le. A Birminghami Egyetem régészei az egykori ingatlan területén három helyen folytatnak ásatásokat, ezek egyike a lakóépület háta mögött lévő valamikori fűszerkert.
"A korabeli iratokból tudjuk, hogy itt élt Shakespeare, ám gyakorlatilag alig van valamilyen adatunk az épület elrendezéséről, s az akkori kertről" - hangsúlyozta Kevin Colls régész, aki szerint a feltárások során megtalálhatják az épület alapozásának maradványait, valamint tárgyi leletek is előkerülhetnek.
A feltárások során eddig néhány cserépedény-maradványt, valamint egy eltört agyagpipát találtak. "A legkisebb edénytöredék is értékes adatokat szolgáltathat a drámaíró életéről, általuk esetleg megtudjuk, hogy mik voltak Shakespeare kedvenc ételei-italai" - vélekedett Kevin Colls.
A kutatók arra is remélnek bizonyítékokat szerezni, hogy Shakespeare itt írta híres drámái némelyikét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap