Történelem gyerekszemmel
2010. január 27. 10:36 The New York Times
Egy teljesen új, interaktív múzeum létrehozását tervezi a New York-i Történelmi Közösség: a novemberben nyíló tárlat a gyerekek szemén keresztül mutatja be a város történelmét.
Korábban
A körülbelül 4000 négyzetméteres új múzeum főleg abból a 60 millió dolláros támogatásból jön létre, amit a közösség az épületük felújítására kapott. Az állandó jellegű kiállítás olyan civil gyerekek történeteire fókuszál, akik fiatalon kerültek kapcsolatba a várossal. Ilyen a 13 éves kubai fiú is, aki az 1970-es new york-i baseball liga első latin-amerikai játékosa lett. Louise Mirrer, a közösség elnöke szerint „az iskolai történelem azokról szól, akik naggyá váltak. De ha mi életre szeretnénk kelteni a múltat a gyerekek számára, akkor olyan alakokat kell bemutatnunk, akik hozzájuk hasonlók.”
A tárlat foglalkozik majd az árvákkal, valamint a gyerekmunkával is. Lesz egy pavilon, ami a fiatal újságárus rikkancsok életéből ad ízelítőt, de emellett informálódhatunk majd az árvavonatokról, amik gyerekek ezreit szállították a távoli farmokra dolgozni. A látogatók a tervek szerint be is ülhetnek majd a hasonló, háromdimenziós vagonokba. Cornelia van Varick beszélő portréja pedig egy 1700-as években élő kislány életének mindennapjairól fog mesélni.
„Olyan apró műtárgyakat is ki fogunk állítani, amik eddig még soha nem voltak láthatók" – mondta Valerie Paley, a közösség speciális ügyivel foglalkozó régésze. "A tárlat minden történelmi kort be fog mutatni. Szakértők segítségével választottuk ki a különböző korok meghatározó figuráit, akik szemén keresztül adjuk át a történelmet.”
Kenneth T. Jackson, a Columbia Egyetem professzora szerint: „ez egy igazán szokatlan elképzelés arról, hogy közelebb hozzák a gyerekhez a történelmet. A gyerekmúzeumok általában nem a történelemről szólnak, a történelmi múzeumok pedig nem a gyerekekről.”
Az országban egyre népszerűbbek az ilyen típusú kiállítások, de a DiMenna Múzeum a modern technika vívmányainak köszönhetően mégis az egyik legérdekesebb lesz. A gyerekek videóra rögzíthetik saját történeteiket, térképek és egyéb dokumentumok segítségével pedig történelmi rejtélyeket oldhatnak meg. A múzeum megálmodója szerint „a nevek, az évszámok és az információk nem úgy fognak szerepelni, mint egy átlagos kiállításon. Mivel a gyerekek sokkal kifinomultabbak, ezért máshogy kell megközelíteni őket.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap