Elismerés a Prado kincseinek megmentéséért
2010. január 26. 15:13 MTI
Európai és amerikai múzeumok kaptak elismerést a Zapatero-kormánytól, amiért az 1936-tól 1939-ig tartó spanyol polgárháború idején részt vettek a Prado múzeum több száz kincsének megmentésében.
Korábban
José Luis Rodríguez Zapatero spanyol kormányfő Madridban nyújtotta át a szépművészetek rendjét a múzeumok képviselőinek, többek közt a párizsi Louvre, a londoni National Gallery, az amszterdami Rijksmuseum és a New York-i Metropolitan Museum igazgatójának.
Hála egy akkoriban alapított nemzetközi bizottságnak, 1939 februárjában a Pradóban őrzött mintegy hétszáz festményt és szobrot helyeztek biztonságba. A kincseket 71 teherautóval szállították Franciaországba, majd onnan vonattal a svájci Genfbe. "Vélhetően ez volt a történelem eddigi legnagyobb művészeti mentőakciója" - mondta Zapatero.
A madridi képtár nemzeti jelentőségét jól mutatja, hogy a polgárháborús időkben Manuel Azana, a II. köztársaság akkori elnöke úgy fogalmazott: "A Prado múzeum fontosabb Spanyolország számára mint a monarchia és a köztársaság együtt". Miután a köztársaságpártiak elvesztették a háborút, az 1975-ig hatalmon lévő Francisco Franco diktátor visszavitette a kincseket Spanyolországba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Szembenézett a katolikus egyház múltbeli tetteivel II. János Pál pápa
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap