Robotokra cserélik a brit könyvtárosokat
2009. november 30. 09:06 MTI
A könyvtárosok feladatát robotdaruk veszik át a British Library (BL) egyik új raktárában, ahol a brit nemzeti könyvtár 25 milliós gyűjteményéből 7 milliót kötetet tárolnak a jövőben.
Korábban
A 30 millió fontos (mintegy 9 milliárd forintos) beruházással felépülő, légkondicionált hightech raktár Boston Spa angliai városkában lesz és 262 kilométernyi hagyományos könyvtári polcot pótol olyan tárolási módszerekkel, amelyeket korábban inkább a nagykereskedelmi áruraktárakban alkalmaztak.
Steve Morris, a könyvtár pénzügyi igazgatója elmondta a Reutersnek, hogy a könyveket konténerekben helyezik el, amelyeket az egyes kötetek iránti érdeklődés függvényében csoportosítanak az épületben. Azt, hogy melyik mű hol található, csak a - közöttük közlekedő és az egyes köteteket megkereső, kiemelő és szállító - robotdaruk fogják tudni.
"Ahogy az idő telik, ki fog tűnni, melyek azok a kötetek, amelyeket a leggyakrabban kérnek ki, a rendszer rögzíti az adatokat és a legkeresettebb könyveket a raktár legkönnyebben megközelíthető részén fogja tartani" - mondta, hozzátéve, hogy azok viszont, amelyeket szinte soha nem keresnek, a raktár hátsó részén fogják végezni.
Az új technológiával a raktárépületben tárolt állomány mozgatásához összesen nyolc személyre lesz szükség. "Eddig az emeleteken mászkáltunk és kézzel emeltük ki a kért köteteket, míg a jövőben csak meg kell nyomni egy gombot, és a könyv maga érkezik hozzánk" - mondta el Alison Stephenson, a BL egyik alkalmazottja. "Viszont ha valaki rossz rekeszbe tesz egy könyvet ebben az épületben, akkor soha többé nem fogja megtalálni" - jegyezte meg Morris.
A 2011-ben elkészülő új tárolóközpont a British Library Londonban lévő St. Pancras-i központjának raktárait és olvasótermét egészíti ki. Boston Spaból 48 órával korábban kell igényelni a köteteket ahhoz, hogy a londoni központban olvasni lehessen őket. A könyvek állagának megőrzéséhez ideális lesz a környezet az új hightech raktárban. "Az oxigénszegény térben semmi sem kaphat lángra, az anyag vízfecskendők nélkül is teljesen védett a tűztől" - közölte az igazgató.
A BL digitalizálja anyagának egy részét, de Morris szerint olcsóbb az információt eredeti formájában tárolni. "A gyűjtemény olyan óriási, hogy teljes digitalizálása nemzedékek munkája lesz és rendkívül költséges". Sok könyv a mai szemlélet szerint csak igen szűk kört érdekel, de a szakember szerint jövendő értékét nem lehet előre látni. "Nem ítélhetjük meg a jövendő nemzedékek helyett azt, hogy mi az érték és mi nem" - jegyezte meg.
Példaként említette, hogy a sertésinfluenza kutatói most megtekinthették a British Library tudományos folyóirat-gyűjteményét, amikor információt kerestek az első világháború utáni nagy spanyolnátha járványról. Hasonlóképpen a Brit Kelet-Indiai Társaság hajói a 17. és a 18. században bejárták a világ óceánjait és a hajónaplókban rögzített időjárási adatok ma nagyszerű adatbázist jelentenek az éghajlat felmelegedéséről folyó vitában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap