Saját lakodalmán is ügynökösködött Tőkés sógora
2009. november 23. 11:23
Saját lakodalmát is felhasználta egykori sógora, hogy jelentsen a szekunak Tőkés Lászlóról. Erről is ír új könyvében Molnár János egyháztörténész, aki a román titkosszolgálat, a hírhedt Securitate titkos aktáiba nyújt bepillantást Szigorúan ellenőrzött evangélium című művével. A kiadvány magyarországi bemutatójára november 24-én, a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumban kerül sor.
A kötet legsokkolóbb története dr. Bartha Tibor főorvos ügye, aki Tőkés László húgát vette feleségül, s Stelian álnéven már a lakodalomból jelentett a Tőkés családról, elsősorban a későbbi püspökről, Tőkés Lászlóról. A dokumentumok szerint a Securitate azért szervezte meg a házasságot, hogy a besúgó így kerüljön közelebb Tőkésékhez.
A Ceauşescu-rendszer hátborzongató világát megidéző könyvet írt Molnár János egyháztörténész, a Debreceni Egyetem docense, aki 1975 és 1989 lelkipásztorként szolgált Romániában. Molnár nyíltan elutasította a kommunista rendszerrel való „együttműködést”; szamizdat publikációiért 1983-ban letartóztatták. 1988-ban Tőkés Lászlóval együtt lépett fel a romániai falurombolás ellen. 1989 óta Szegeden él, vallás- és egyháztörténetet oktat, kutat.
A Szigorúan ellenőrzött evangélium című kiadvány számos, az egyház berkeiben tevékenykedő besúgó, illetve szekus tiszt nevét fedi fel. A szerző művével arra figyelmeztet, hogy „bűnmegvallásra és bűnbocsánatra soha nem lehet azt mondani, hogy késő.”
A négyszáz oldalas, tetemes mennyiségű dokumentummásolattal ellátott kötetből kiderül, hogy a kommunizmus idején az erdélyi református egyházban dolgozók kétharmada meghurcolt, meggyötört ember volt, egyharmaduk azonban a diktatúra szolgálatába szegődött.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap