Közparkot létesítenek Hitler repülőtere helyén
2009. szeptember 2. 14:03 MTI
Hatalmas parkkal gazdagodnak a berliniek: a közelmúltban végleg bezárt Tempelhof repülőtér helyén nyíló létesítményt 2010 májusában vehetik birtokba a német főváros lakói.
Korábban
A Neukölln és Kreuzberg városrészek határán elnyúló terület nagyobb, mint a város szívében fekvő Grosser Tiergarten, amely a maga 210 hektárával eddig Berlin legnagyobb parkja volt. Májusban megkezdődhet a tempelhofi mezők meghódítása - jelentette be Ingeborg Junge-Reyer, városfejlesztésért felelős szociáldemokrata berlini szenátor. A park átadására azonban így is a korábban ígérteknél egy évvel később kerül sor.
A területet övező hat kilométeres kerítés továbbra is megmarad, esténként pedig bezárják az egykori repteret őrző öt kaput. A parkban azonban nem lesz komoly ellenőrzés, és belépőt sem szednek majd - nyilatkozott a tervekről Junge-Reyer. A politikus arról is beszámolt, hogy keddtől Berlin város a 230 hektáros terület kizárólagos tulajdonosa, miután 35 millió euróért (9,6 milliárd forint) kivásárolták a szövetségi állam részét.
Az elképzelések szerint a történelem lapjaira is bevonult repülőtér helyén létrejövő parkot apránként alakítanák ki 2017-ig. A parkosítás összköltsége eléri a 60 millió eurót (16,4 milliárd forint), a terület gondozása, tisztán tartása és őrzése évente 1,8 millió eurót (493,1 millió forint) emészt fel.
Az egykori repülőtér hatalmas épületét az átalakítások idejére kiadják.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap