Befejezték a Potala-palota felújítását Tibetben
2009. augusztus 24. 15:43 MTI
A kínai hatóságok hétfői bejelentése szerint hét év után véget ért a tibeti Lhászában álló Potala-palota felújítása; a dalai láma egykori rezidenciájának felújítására 300 millió jüant (8,24 milliárd forint) költöttek.
Korábban
Az épületkomplexum fa alapját komoly veszélyek fenyegették, a költségvetésből annak a Norbu Longka palotának a felújítására is futotta, amely a dalai láma nyári rezidenciájaként szolgált.
A munkálatokban több mint 189 ezren vettek részt, a legnagyobb feladatot az alapok szilárdítása, a faszerkezet kémiai úton történő megerősítése jelentette, hogy az épületet meg tudják védeni a sáskáktól és más kártevőktől. Emellett nagy hangsúlyt fektettek néhány falfestmény restaurálására is. Noha a felújításokkal végeztek, a Potala-palotában továbbra is korlátozni fogják a turisták számát.
A híres palotát a 7. században kezdték el építeni. A maga idejében 13 emeletével a világ egyik legmagasabb épülete volt. A Potala a 17. században lett a dalai láma rezidenciája, és ezzel Tibet politikai, kormányzati, illetve vallási központja. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) 1994-ben nyilvánította a világörökség részévé a palotát, amelyben számos, a tibeti művészet remekműveinek számító festményt és szobrot őriznek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn
- A maffia információi segítették a szövetségeseket a szicíliai partraszállásnál
- Hiába szereztek fegyvereket, mégsem tudtak megszökni a rabok az Alcatrazból
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- A detektívek soha nem hagyták abba a nyomozást Butch Cassidy és bűntársa után
- A Kongresszus csak vonakodva adott támogatást Morse forradalmi találmányához
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.