Hétvégi várkalauz: Abaújvár
2009. július 24. 13:41
A nógrádi és a borsodi várakhoz hasonlóan, Abaújvár erőssége is központja és egyben névadója volt a honfoglalás után kialakuló királyi vármegyerendszer egyik tagjának.
Korábban
A megye legkorábbi elnevezése – „Új vár”, latinul Nova Civitas, Nóvum Castrum- utal arra, hogy ez a megye egy újonnan épült vár köré szerveződött. (Maga a vármegyerendszer elnevezés is utal arra, hogy ezek a közigazgatási egységek egy-egy vár körül jöttek létre.) A vármegyék központját jelentő erősségek pedig a legtöbbször a honfoglalás kori törzsfők illetve nemzetségfők várai voltak.
Az igen nagy kiterjedésű és szokatlan formájú – területileg nem összefüggő részekből álló – Újvár megye kialakulását a kutatók az Aba nemzetséggel hozzák összefüggésbe, hiszen a legvalószínűbb feltételezés szerint ezek a területek az ô birtokukban voltak a vármegye megszervezésekor, ezért alkothattak egy egységet. (A megye nevében az Aba előtag első alkalommal csak a 13. század közepén olvasható) A Hernád-folyó mellett alacsonyan elterülő dombon emelt vár építését Aba Sámuel személyéhez – és az 1041–44 közötti évekhez – köti a hagyomány, azonban eredete feltehetőleg ennél korábbra, a 10-11. század fordulójára tehető, és építését az északi határok védelme indokolhatta.
1046-ban az oroszországi száműzetésből hazahívott két Árpád-házi herceg, András és László a vár falai között találkozott a lázadó Vatával és társaival, néhány évtizeddel később pedig a bátyja ellen fellázadt Álmos herceg foglalta el Újvárt. Ezek a példák is jól mutatják, hogy (Aba)Újvár jelentős és erős védelmi pont volt az államalapítás után évszázadokban. A megközelítőleg kör alakú erősség esperességi székhelyként is szolgált a 13. században (és valószínűleg Újvár megye ispánjának székhelye volt a korai időkben). A település életében – miként a megye életében is – nagy szerepet játszott az itt haladó, Lengyel – és Oroszországba
vezető hadi- és kereskedelmi út.
A vár a 13. század elején került királyi birtokba, szerepe azonban a hasonló új építmények mellett fokozatosan leértékelődött (ennek egyik jele, hogy 1335-ben megszüntették az itteni várispánságot). 1312-ben a füzérihez hasonlóan Drugeth Fülöp várnagysága alatt állt, majd a Perényi család birtokába került. Ők 1399-ben engedélyt kaptak az omladozó falak helyreállítására, amely engedélyt a király 1405-ben megerősített (de valószínűleg nem valósult meg ez a helyreállítás). Perényi Péter feltehetőleg birtokközpont kialakítását tervezte Abaújváron, amelynek részeként a korábban itt álló templom helyén egy a birtokközponthoz méltó, gótikus stílusban kialakított, gazdag faldíszítésű templomot emeltetett. Ezt saját temetkezőhelyének szánta, erről tanúskodik a padlózatában megtalált sírköve is.
A Perényiek a közeli nagyidai birtokukon 1411 és 1414 között építettek várat, és valószínűleg ezért nem került sor az abaúji erőd helyreállítására. Abaújt az írások 1414 után már csak faluként, a nagyidai vár tartozékaként említik. Legközelebb egy a 19. században kiadott megyei monográfiában olvashatunk arról, hogy a várnak akkor még felismerhető maradványai voltak láthatóak.
A meglepően jó állapotban fennmaradt egykori sánc – melynek külső magassága 15 méter, a vár belsejétől számított magassága pedig öt méter volt – nagyobb részben ma is körbe veszi az egykori erősség területét, annak ellenére, hogy a külső oldala a község házai által – egy kis részt leszámítva – teljesen körbe építették. A néhány éve elvégzett kutatás a sánc építését a 11. század elejére teszi. A vár belső területén folytatott ásatások egy románkori templom alapfalait és egy nagy kiterjedésű Árpád-kori temető maradványait tárták fel. A helyi önkormányzat két éve kezdeményezte a vár területének magántulajdonból történő visszavásárlását, azonban az ehhez szükséges összegnek jelenleg csak egy része áll a rendelkezésükre.
Szintén értékes dokumentuma a középkori Magyarországnak a település gótikus stílusjegyeket viselő, belsejében 13. századi falképekkel díszített református temploma.
Forrás: Szép Magyarország magazin 2009/2. lapszám
Abaújvár honlapja
Abaújvár a Google térképeken
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap