Megfejtik az egyiptomi napbárkák titkait
2008. július 22. 15:04
A régészek kiássák a gízai nagy piramishoz közel eltemetett, és a mai napig érintetlen ókori napbárka több száz apró darabját.
Korábban
A 4500 éves jármű annak a testvére lehet, amelyet a Kheopsz piramisának déli oldalán lévő gödörben Kamal el-Mallah egyiptológus tárt fel 1954-ben. A hajókat rejtő kamrákat a Nagy Piramis mellett egy homokdombot eltakarító munkás találta meg, megtéve ezzel a 20. század egyik legnagyobb régészeti felfedezését is, hiszen a legrégibb ismert ókori hajókat fedezte fel. Az i.e. 2540-ből való, és építéséhez semmilyen fém alkatrészt nem használtak, csak köteleket és faékeket. Hossza 43,4 m és 5,6 m széles, deszkái libanoni cédrusból készültek. A központi kabint kettős bőrtető fedi. Tegyen virtuális túrát a hajóban!
John Darnell, a Yale Egyetem egyiptológusa szerint a második hajó kisebb az előzőnél és rosszabb állapotban is van, ám kutatásával az is kiderülhet majd, hogy ezek a járművek csupán spirituális céllal készültek-e, vagy a valóságban is használták azokat a Níluson.
A restaurált napbárka |
Egy másik királyi bárkát 2000 május-júniusában fedeztek fel a Nílus melletti ősi temetkezési hely, Abüdosz területén, ahol a legkorábbi fáraók vonultak végső nyugalomba. A királysíroknál talált napbárkákat egyrészt a fáraók temetési szertartásán használhatták, másrészt az uralkodó Ré napistennel tett túlvilági utazásaira szánták őket. Az Egyiptom egyik legrégibb és legszentebb helyeként ismert Abüdosznál több napbárkát is felfedeztek, amelyek szinte egyvonalban, egy horgonyzó flottához hasonlóan helyezkedtek el üregeikben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap