Az MDP feltárja a pártvezetés legfőbb hibáit
2004. szeptember 13. 12:06
Az állampárt, az MDP Központi Vezetőségének ülésén - Sztálin halálát követően, szovjet nyomásra - feltárták a pártvezetés legfőbb hibáit, amelyek a politikai irányvonalban, a gazdaságpolitikában és a gyakorlati tevékenységben nyilvánultak meg. Az akkori szóhasználat szerint rámutattak: a kollektív vezetés hiánya, a személyi kultusz, a párton belüli demokrácia megsértése súlyos következményekkel járt. A Központi Vezetőség határozata megjelölte az új gazdaságpolitika legfőbb feladatait. A grémium újjáválasztotta a Politikai Bizottságot, megszüntette a Szervező Bizottságot és a főtitkári tisztség helyett első titkári posztot létesített, amit továbbra is Rákosi Mátyás töltött be. Ugyanakkor a miniszterelnökségről le kellett mondani, s - ugyancsak szovjet kívánságra - Nagy Imre lett az új kormányfő. Az ország az irányváltást Nagy Imre július 4-i miniszterelnöki programbeszédéből ismerte meg. Visszafogták a nehézipar erőltetett fejlesztését, könnyítettek a mezőgazdasági beszolgáltatáson, megszüntették az internálást, a kitelepítést és amnesztiát hirdettek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.