2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Főként húst ettek a Neander-völgyiek

2008. május 5. 13:00

A lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet humánevolúciós tanszékének munkatársai az ősember egyik Délnyugat-Franciaországban előkerült fogát vizsgálták meg.

A kutatók egy beomlott sziklabarlangból előkerült jobb felső kisőrlőfogból vettek mintát. Összehasonlításképp a helyszínen talált állati maradványokból - bölényekből, őskori lovak, szarvasok, hiénák maradványaiból is mintát vettek.

A tudósok az emberi és az állati maradványokban fellelhető azonos szén- és nitrogénvegyületekre voltak kíváncsiak. Ezek a vegyületek ugyanis - a fogakba épülve - következtetni engednek az egyén gyerekkori étrendjére. Mint kiderült, a Neander-völgyi ősember fogában talált izotópok azonosak a nagy növényevő állatok csontozatában talált leletekkel. A kivételt a szarvas képezte, amely feltehetőleg a hiénának szolgált táplálékul.

A vizsgálatok szerint a Neander-völgyi ősember főleg nagytestű emlősök húsával táplálkozott, s nem volt válogatós - az elejtett zsákmány minden ehető porcikáját elfogyasztotta, beleértve a csontvelőt és a belső szerveket is. Mint a kutatók rámutattak, étrendjéből teljességgel hiányzott a bab, a gabonafélék, vagy a dió. Valamennyi növényi eredetű táplálékot ugyan magukhoz vettek, de nem ez volt a fő fehérjeforrás.

A Neander-völgyi ősember étrendje igen szegényes volt a vele egy területen élő Homo sapienshez képes. A modern ember képes volt elejteni a kisebb és gyorsabb zsákmányt, így a madarakat, vagy a halat: ez őseinknek nagyobb táplálkozási mozgékonyságot biztosított. Ezáltal létszámuk gyorsabban gyarapodott, s egy adott terület több ember számára biztosított táplálékot.

A Neander-völgyi ősember, amely kis csoportokban élt Európa és a Közel-Kelet bizonyos részein, 30 ezer évvel ezelőtt tűnt el, nem sokkal azután, hogy területükön felbukkant a modern ember.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár