Hamis volt a farkasos holokauszt-történet
2008. március 3. 10:00
Túlélni a farkasokkal: Misha Defonseca 1997-ben megjelent, világsikert aratott könyvéről nemrég kiderült, hogy az egészből egy szó sem igaz
Korábban
A jelenleg az Egyesült Államokban, Boston közelében élő asszony a párizsi Le Figarónak és a brüsszeli Le Soirnak eljuttatott nyilatkozatában elismerte, hogy az angolul eredetileg Misha, a Memoir of the Holocaust Years (Misha, emlékirat a holokauszt-évekből), majd franciául: Survivre avec les loups (Túlélni a farkasokkal) címen kiadott, nemzetközi bestsellerré vált, 18 nyelven megjelent, több millió példányban elkelt könyve kitalált történet, amellyel keserű tényleges élményeit kívánta maga elől is eltagadni.
Misha Defonseca pénteki nyilatkozatában azonban végül közölte, hogy igazi neve Monique De Wael. Valójában 1937-ben Belgiumban született, és csak négyéves volt, amikor szüleit letartóztatták a nácik, előbb nagyapja, majd nagybátyja nevelte fel. Az "önéletrajz" tartalmával ellentétben azonban családja keresztény volt, szüleit az ellenállásban való részvételükért tartóztatták le, és kivégezték.
A rokonok, akik felnevelték, "az áruló lányának" nevezték, mert azzal gyanúsították apját, hogy "köpött" a vallatásakor. "Nagyapám kivételével gyűlöltem a körülöttem lévő embereket. Rosszul bántak velem, mindig rosszul éreztem magam". Misha Defonseca ezzel magyarázza, hogy "zsidónak érezte magát". Ami pedig a farkasokat illeti, mindig vonzották, részét alkották annak a fantáziavilágnak, amelybe a valóság elől menekült. "Végül mindent összekevertem. Néha magam sem tudom, mi történt meg valóban, és mi csak a belső világomban. Bocsánatot kérek mindazoktól, akik úgy érzik, becsaptam őket."
Ugyanakkor az asszony azzal vádolta amerikai kiadóját, hogy ő "kényszerítette" a könyv megírására, holott neki ez nem állt szándékában. Jane Daniel egy amerikai zsinagógában hallotta, amint Misha Defonseca elmondta farkasos történetét, és rábeszélte az asszonyt a könyv megjelentetésére, később azonban összevesztek a jogdíj kérdésében. 2005-ben egy bíróság arra kötelezte a kiadót, hogy fizessen 22,5 millió dollárt (3,8 milliárd forint) a szerzőnek és a szöveget formába öntő Vera Lee nevű írónőnek. Az új fordulat nyomán az amerikai kiadó perújrafelvételt remél.
A hamis önéletrajz szerzőjének egyik ügyvédje, Marc Uyttendaele a Le Soirnak írt cikkében mindazonáltal azt hangoztatta, hogy a könyv "a remény üzenete" így is. "Más szavakkal, nem számít, hogy a történet igazi vagy allegorikus: teljesen jóhiszemű mű, a fájdalom kiáltása és bátor tett, amely tiszteletet érdemel".
A hamisítás lelepleződése azonban megdöbbentette Jane Danielt és a könyv nemzetközi jogait jelenleg birtokló kiadót. "A könyv nem maradhat változatlanul ebben a formában" - jelentette ki az utóbbi, Bernard Fixot, hozzátéve, hogy a szerző "drágán fogja megfizetni ezt". Ugyanakkor kijelentette, önmagának is szemrehányást tett azért, hogy nem ellenőrizték jobban a könyvet - bár ezt akadályozta, hogy Misha Defonseca azt mondta amerikai kiadójának, nem tudja pontosan, mikor és hol született, és hogy hívták szüleit.
Elnézőbben nyilatkozott a könyvből készült film rendezője, Véra Belmont. Ő is "egy kicsit haragszik" a szerzőre, de mindenekelőtt "fáj érte a szíve".
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap