Internetes folyóirattal jelentkeztek a szlovák történészek
2008. január 9. 13:00
Forum Historiae címmel alapítottak nemrég új, internetes folyóiratot a fiatal szlovák történészek. Az oldal szerkesztői azt szeretnék, ha a lap körül tudományos kutatói hálózat alakulna ki.
Korábban
A Forum Historiae (www.forumhistoriae.sk) a Szlovák Tudományos Akadémia Történeti Intézetének szaktudományos folyóirata, szerkesztői, Juraj Benko, Gabriela Dudeková, Maros Hertel és Karol Hollý a szlovák történészek fiatalabb generációjához tartoznak éppúgy, mint a főszerkesztő, Miroslav Michela, aki a magyar történésszakmában sem ismeretlen (itt és itt olvashatunk tőle).
A szerkesztőség tervei szerint a lap évente kétszer jelenne meg, tematikus bontásban. Tartalmuk három részre oszlik: Tanulmányok, Fórum és Dokumentumok. A Tanulmányok közé az először megjelent írások mellett már korábban nyomtatásban publikált cikkek is bekerülhetnek. Az idegen nyelvű, elsősorban módszertani kérdéseket boncolgató cikkek szlovák fordítását is ebben a rovatban közlik; az írásokat angol nyelvű rezümé követi. A 2007/1 számban a nem szlovák történészeket Peter Haslinger képviseli Magyar motívumok a csehszlovák nemzeti narratíva kialakulásánál és széthullásakor (1890-1930) című tanulmányával.
A portál arculata - amint arra beköszöntőjében (Merre tartunk? Előszó a Forum Historiae című internetes folyóirat első számához) a főszerkesztő, Miroslav Michela is rámutat - még formálódik, kihasználva az internet által nyújtott médiafelület előnyeit. Az első szám a szlovák historiográfia problematikájával foglalkozik. Az ebben a kérdéskörben írt hat tanulmány mellett egy Szlovákia történetével foglalkozó bibliográfia is helyet kapott, illetve Milan Zemko egy 1978-as, ezidáig nem publikált előadását is elolvashatjuk.
A tanulmányok sorát a nemrég elhunyt kiváló szlovák történész, Lubomír Lipták írása nyitja, amelyet magyarul Milyen történelemre van szükségünk? címmel olvashatunk Lipták tanulmánykötetében. Juraj Sedivy a szlovák középkorászok munkáinak módszertani különbözőségeire hívja fel a figyelmet, míg Peter Podolan Ján Kollár és Pavel Jozef Safárik generációjának történelemszemléletét elemzi. Adam Hudek Szlovák historiográfia és a csehszlovák történelem (1918-1968), Eugen Zeleňák pedig a Történelem narratív szemlélete címmel közöl írást.
A Fórum rovat kérdése ugyancsak a szlovák historiográfiára vonatkozik: "Milyen történelmet akarunk, milyenre van szükségünk?" Egyelőre a felkért hozzászólók (történészek, szociológusok, politológusok és filozófusok) válaszai olvashatók, amelyre remélhetőleg hamarosan megérkeznek az első reakciók is, hogy megindulhasson a valódi párbeszéd. A honlapon publikált bibliográfiában Albeta Sedliakova a szlovák történelemről szóló szintéziseket gyüjtötte össze. A dokumentumok közé Milan Zemko közel harminc évvel ezelőtti előadásának szövege is bekerült, amely Közép-Európa történelmének periodizációját tartalmazza.
Mivel Közép-Európa problematikája egy ilyen típusú honlap esetén megkerülhetetlen, az oldal szerkesztőinek nem titkolt szándéka, hogy a lap körül egy viszonylag széles, a régió keretein belüli tudományos kutatói háló alakuljon ki.
Demmel József - Terra Recognita Alapítvány
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap