Csődöt mondott az egyház az ausztrál bennszülöttekkel
2007. december 12. 17:00
Egy új tanulmány szerint a katolikus egyház vezetése közel 100 éven át csak szavakban támogatta az ausztrál bennszülötteket, valójában eszük ágában sem volt segíteni nekik.
Korábban
Elmondása szerint azért fókuszált az egyházi vezetésre, mert alsóbb szinteken mindig voltak olyan apácák és misszionáriusok, akiket ténylegesen érdekelt az abók sorsa, és megpróbáltak a politikusoknál is fellépni érdekükben.
A tanulmány szerint a korai katolikus hierarchia a szociális irányelvek hiánya és a társadalmi igazságtalanságokat munkával orvosolandó elképzelések miatt mondott csődöt. Girola szerint a kutatás során vizsgált 25-30 püspök beszédei 1885-től kezdődően egytől egyig tele vannak az abók támogatásával, bár az 1960-as évekig ezek csupán szavak maradtak. Szerinte az egyház által az 1920-as években létrehozott, hazai missziósokat támogató alapítvány sem volt sikeres: a pénzt sokszor olyan embereknek utalták el, akiknek semmi köze nem volt a bennszülöttekhez.
A kutató szerint a vezetők valójában arra törekedtek, hogy minél több templom épüljön a fehér bevándorlóknak, és minél hatékonyabban működjön a katolikus oktatási rendszer. "A püspököknek később már ideje sem volt a kérdésre, hiszen az 1930-50-es években a kommunisták megjelenése miatt aggódtak" - írta Girola.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap