Kelta történetekből írták a Macbethet
2007. június 20. 17:00
A történészek megkérdőjelezték a babonás színészek által skót darabnak hívott Macbeth eredetét, szerintük ugyanis Shakespeare egy már korábban megírt művet dolgozott fel.
Korábban
Egy tegnapelőtt adásba került rádióműsorban Fiona Watson skót történész és Molly Rourke irodalomtörténész azt állították, hogy a Macbeth történetét eredetileg a St. Serf sziget skót szerzetese, Andrew de Wyntoun jegyezte le, méghozzá 400 évvel azelőtt, hogy a drámaíró megszületett volna. A BBC Radio Scotland műsorában az is elhangzott, hogy Macbeth és felesége, Grouch valójában köztiszteletnek örvendő, istenfélő emberek voltak.
Kelta mese a Tudorok Angliájába ültetve |
Az persze szerintük igen ellentmondásos, hogy miközben a szerzetes ezeket írta, a király és királynő által a szerzetesi közösségnek adott jogokat élvezve, igen jó körülmények között élhetett. A valódi Macbeth ugyanis nagyon komoly adományokat tett a sziget szerzeteseinek, és a földhasználaton kívül ők élhettek Inverkeithing kikötőjének jogaival is.
David Robinson, a téma szakértője a The Scotsman című lapnak elmondta, hogy Shakespeare a művet több forrásból írta meg, de ez nem jelent plagizálást. Szerinte ugyanis a szerző több esetben is korábbi szövegekből és történetekből dolgozott, és azok az ő tolmácsolásában mindig élvezetesebbé és színesebbé váltak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.