Palesztína felosztása: nézze meg az 1947-ről készített videót!
2008. augusztus 6. 13:52
1947-ben hosszas huzavona után az ENSZ felosztotta Palesztínát. A rendezés azonban újabb konfliktusokat szült, és kitörtek az elfojtott feszültségek.
Korábban
Németországot ínség sújtotta, az élelmiszerhiány oka az ipari termelés teljes leállása volt, ami a gazdaság összeomlásához vezetett. Január elsejével létrehozták Bizóniát Németország amerikai és angol megszállási övezeteiből. Meghiúsult a moszkvai konferencia, ahol nem sikerült megegyezésre jutni Németország sorsával kapcsolatban.
Párizsban a szövetségesek békeszerződést írtak alá Romániával, Olaszországgal, Bulgáriával, Magyarországgal és Finnországgal. Az év során Bulgáriadimitrovi alkotmányt kapott, Románia pedig népköztársaság lett. A jugoszláv, a bolgár, a magyar, a lengyel, a román, a francia, az olasz, a szovjet és a cseh kommunista pártok a lengyelországiWilcza Gorában megalapították a Kommunista és Munkás pártok Tájékoztató Irodáját, a Kominformot. A székhely Belgrád lett.
Az ENSZ közgyűlésén döntés született arról, hogy az angol mandátumterületet, Palesztinát egy arab és egy zsidó államra osztották ketté. Ennek hatására polgárháborúhoz hasonló zavargások törtek ki. India is kivívta függetlenségét: az angol gyarmatból két állam jött létre a hindu Indiai Unió és a muzulmán Nyugat- és Kelet-Pakisztán.
Magyarországon leleplezték a köztársaság-ellenes összeesküvést, a népbíróság halálos ítéletet hozott Dálnoki Veress Lajos, Donáth György és András Sándor ellen, míg Szentmiklóssy Istvánt és Arany Bálintot börtönre ítélték. A halálos ítéletek közül csak Donáthét hajtották végre. Nagy Ferenc miniszterelnök KMP-szimpatizáns minisztereket vont be kormányába.
A nemzetgyűlés tilalma ellenére elhurcolták Kovács Béla képviselőt, majd Nagy Ferencet is megzsarolták, aki ennek hatására lemondott és végül Dinnyés Lajos alakított kormányt. Anemzetgyűlés elnöke, Varga Béla is külföldre távozott, ezzel végleg leszalámizták a kisgazdákat. Augusztus 31-én országgyűlési választásokat tartottak, ahol kékcédulás győzelmet arattak a kommunisták. Hazatért az ezüstvonat és megérkeztek a hadifoglyok. A nemzetgyűlés törvényt hozott a földreformról, államosították a bankokat.
1947-ben született Jan Garbarek zenész, Rob Reiner filmrendező, Ry Cooder gitárművész, Glenn Close színésznő, Elton John énekes, Tom Clancy író, David Letterman showman, Kareem Abdul-Jabbar kosárlabdázó, Iggy Pop zenész, Salman Rushdie író, Brian May zenész, Arnold Schwarzenegger színészből lett politikus, Stephen King író, David Bowie énekes, Máté Péter zenész, Sebő Ferenc énekes, Nádasdy Ádám nyelvész, Markó Iván táncművész, Kónya Imre politikus, Gazdag Gyula filmrendező, Gothár Péter filmrendező. Az év híres halottja volt Henry Ford autógyáros, Stanley Baldwin politikus, Mannheim Károly szociológus, Al Capone gengszter, Jozef Tiso politikus, Károlyi Gyula politikus, Raoul Wallenberg diplomata, Max Planck fizikus, Garbai Sándor politikus, Jány Gusztáv katona, Ernst Lubitsch filmrendező.
Szeretne többet tudni?
Nézze meg az 1947-es évet bemutató videót!
Böngésszen az 1947-es év további eseményei között!
A 100 év - 100 kép filmsorozat többi epizódja megtekinthető az alábbi weboldalon: http://www.tv-history.tv
Kölcsönözze ki a sorozat többi részét és nézze meg közel DVD minőségben a T-Online Tékában!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap