2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Meghal Pfeiffer Zoltán kisgazda politikus

2004. szeptember 13. 12:06

Budapesten született 1900. augusztus 15-én. Már egyetemista korában kapcsolatba került a Független Kisgazdapárttal, és megismerkedett nagyatádi Szabó Istvánnal. Ügyvédként gyakran találkozott Gaál Gasztonnal, nála ismerte meg Varga Bélát és Bajcsy-Zsilinszky Endrét. 1933-tól a Kisgazdapárt ügyésze, majd főügyésze, a nagyválasztmány tagja. Az 1944. március 19-i német megszállás után illegalitásba ment. Az antifasiszta ellenállásban, a Magyar Frontban Dessewffy Gyulával ketten képviselték a Kisgazdapártot. 1944-ben kapcsolatban állt a Békepárttal, részt vett a Magyar Front Horthyhoz írt memorandumának kidolgozásában. A nyilas puccs után bekapcsolódott a katonai ellenállásba, a letartóztatást sikerült elkerülnie. A világháború után képviselő, a kisgazdapárt vezetőségének tagja, majd a Tildy-, illetve Nagy Ferenc-kormány igazságügyi államtitkára lett. A Kisgazdapárt polgári, konzervatív szárnyához tartozott. Kovács Bélával együtt szembeszállt a kommunista párt hatalmi törekvéseivel. Kovácsot 1947. februárban elhurcolták az oroszok, Pfeiffert lemondatták az államtitkárságról és kizárták a Kisgazdapártból. Ezután független képviselőként bírálta a kormányt a békeszerződéssel kapcsolatban. 1947 nyarán feloszlatták Sulyok Dezső Magyar Szabadság Pártját, s a parlamentben nem maradt jelentősebb ellenzéki erő, ezért Pfeiffer megalakította a Magyar Függetlenségi Pártot, Dálnoki Miklós Béla, Zsedényi Béla és mások részvételével, majd Ellenzék címmel lapot alapított. Egy héttel az augusztus 31-i választás előtt, egy csongrádi gyűlésen súlyosan megsebesítették. Pártja a szavazatok 13,4 százalékával az ötödik lett, 49 mandátumot szerzett. Ez volt a hírhedt kékcédulás választás, melyen a kommunisták 22,3 százalékot értek el. A Függetlenségi Párt a csalás miatt petíciót tervezett, ezért hajsza indult ellenük. Pfeiffer november 4-én a letartóztatás elől menekülve családjával az Egyesült Államokba emigrált. Pártját feloszlatták, Pfeiffert megfosztották állampolgárságától. Amerikában tagja lett a Magyar Nemzeti bizottmánynak és a Rab Nemzetek Szövetségének. Az Amerikai Magyar Népszavában és más újságokban, a Szabad Európa Rádióban hirdette a független Magyarország eszméjét. New York-ban érte a halál.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár