Gyerekeket is beszervezett a Securitate
2006. július 20. 10:15
Kiskorú besúgókat, 12-14 éves diákokat is alkalmazott a Securitate, az egykori román titkosszolgálat. Egy részük jóhiszeműen vállalta a megbízást, másokat kényszeríteni kellett.
Korábban
A rendszer áldozatai
A Secu archívuma
Kiskorúakat is alkalmazott besúgóként az egykori román kommunista rendszer titkosszolgálata, a Securitate - idézte a szerdai román sajtó Cazimir Ionescut, a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) szóvivőjét. A Ceausescu-rezsim hírhedt titkosszolgálatának ezzel kapcsolatos tevékenységéről a minap már napvilágot láttak sajtójelentések, de az információ akkor robbant bombaként, amikor az átvilágító bizottság szóvivője maga is megerősítette azt.
Eszerint a Securitate annak idején 12-14 éves diákokat is beszervezett azzal a céllal, hogy szüleikről, más rokonaikról, illetve tanáraikról szolgáltassanak információkat. A gyermekek egy része jóhiszeműen vállalta a megbízatást, másokat kényszeríteni kellett. Tény, hogy akiket kiszemeltek erre a célra, azoknak nyilatkozatot kellett aláírniuk. Ebben kötelezték magukat: jelentést tesznek arról, hogy az említett felnőttek közül ki mesél rendszerellenes politikai vicceket, tartanak-e kapcsolatot külföldiekkel, hallgatják-e a Szabad Európa rádiót.
A titkos szerv emberei elsősorban a szerény jövedelmű családok gyermekeit környékezték meg, ezen belül is azokat, akik kollégiumokban éltek és jó tanulók voltak. Nem véletlenül az eminenseket, a kulturális és sportrendezvényeken aktívan résztvevőket használták fel, hiszen ők élvezték a tanárok és a diáktársak bizalmát. A Securitate minden román megyében tartott fenn kiskorúakból álló besúgóhálózatot. Mint Ionescu elmondta, a behálózott diákok többségével a középiskola elvégzése után megszakították a kapcsolatot, ugyanis legtöbben közülük nem végeztek egyetemet. A Ziua azonban szerdai számában tudni vélte, hogy az egykori "apró besúgók" közül néhányan a mostani belföldi elhárítás (SRI) vagy a külföldi hírszerzés (SIE) informátori hálózatának a tagjai.
Ami az egykori beszervezőket illeti, a román napilap sejteti, hogy nem esett bántódásuk a rendszerváltás után. Konkrétan is említi az egyik - akkor századosi rangban lévő - tisztet, aki Szeben megyében harminchat gyermeket "állított szolgálatba". Ez a személy nemcsak hogy nem bűnhődött meg tetteiért a diktatúra bukása után, hanem előléptették a mai SRI munkatársaként - írja a Ziua. Cazimir Ionescu a sajtónak hangsúlyozta: a behálózott általános iskolás gyerekek valójában a kommunista rendszer áldozatai, jelentéseik többnyire ártalmatlanok voltak, ezért nem vonják be őket az átvilágítandók körébe.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.