Ungváron 63 pravoszláv pap elismeri a pápát
2004. szeptember 13. 12:06
Az ungvári vártemplomban 63 pravoszláv ruszin pap engedelmességet fogadott X. Ince pápának és utódainak. Mindezzel ténylegesen megvalósult a Rómával való egyesülés és a jelenleg Kárpátaljának nevezett területen létrejött a görög katolikus egyház. Az unió alapelveit a basel-ferrara-firenzei XVII. egyetemes zsinaton, 1439. július 6-án fogadták el: a görög keleti, vagyis pravoszláv vallásnak elismerték a római pápa primátusát, továbbá azt, hogy a Szentlélek a Fiútól, azaz Jézus Krisztustól is származik, a tisztítóhely létét, valamint azt, hogy az ostya és a kovászos kenyér egyaránt érvényes anyaga az oltáriszentségnek. Cserébe a keletiek megtarthatták szertartásukat, papjaik pedig megkapták azokat a jogokat és kiváltságokat, amelyek a római katolikus papokat is megillették. Az ungvári unió után a görög katolikus egyház csaknem 300 évig - 1949 februárjáig - folyamatosan működött. 1945-ben, Kárpátalja szovjet bekebelezése után - Sztálin parancsára - azonnal megkezdték a görög katolikus egyház felszámolását, ami 1949 elején ért véget. Csak a rendszerváltás után, az 1980-as évek végén kezdődhetett meg a görög katolikus egyház újjászervezése, amit azonban az ukrán hatóságok továbbra is lassítanak, elsősorban a templomok visszaadása körüli huzavonával.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap