A fogorvosok már az újkőkorban is rendeltek
2006. április 12. 10:00
A fogászati rendelők réme, a fúró már az őskor fogorvosának eszköztárát is gyarapította. A fogfúrás hasonlóan pozitív célt szolgált, a kezeléssel járó fájdalom azonban sokszorosa lehetett a mainak.
Korábban
Egy pakisztáni temetőben talált 11 darab fog bizonyítja, hogy mintegy 9000 évvel ezelőtt élt tulajdonosaik már átélték a fogfúrással járó kellemetlenséget. Eszerint a szakszerű fogászati kezelés legalább 4000 évvel korábban kialakult, mint azt a szakemberek eddig gondolták. A leletek négy nőtől, két férfitól és három ismeretlen nemű egyéntől származnak. Van olyan fog, amely kétszer is ki lett fúrva, egy másik páciensnek pedig három lyukas fogát kezelte a szájsebész.
Fájdalmas kezelés. Mellékhatások tekintetében kérdezze meg varázslóját és törzsfőnökét! |
A helyszínen talált őskori fúrófejek csontból, kagylóból és más anyagokból készült gyöngyök mellett rejtőztek, ezért a szakértők úgy vélik, a korabeli fogorvosok tanítómesterei a gyöngykészítők (vagyis a különböző agyagok kifúrásának szakértői) lehettek. A franciaországi Poitiers Egyetem tanára, Roberto Macchiarelli az Associated Press hírügynökségnek elmondta: kutatócsoportja kovakőből egy olyan célszerszámot készített el, amellyel maguk is pillanatok alatt a most felfedezettekhez hasonló lyukakat tudtak fúrni.
Az Indus mentén a leletek tanúsága szerint igen nagy hagyományai voltak a fogászatnak. "Rendkívüli technológiai tudás volt jelen ebben a régióban, ahol 3000 évvel később a történelem egyik legvirágzóbb civilizációja jött létre" - mondta Jean-Francois Jarrige, a Guimet múzeum igazgatója, az Indus-menti régészeti expedíció vezetője.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap