2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Meghal George Bancroft

2004. szeptember 13. 12:06

George Bancroft a Massachusetts állambeli Worcester-ben született. A Harvardon és német egyetemeken folytatott tanulmányok után 1823-ban Massachusetts államban elemi fiúiskolát alapított, ahol 8 éven át tanított. Politikai szerepvállalása 1838-ban kezdődött, amikor van Buren elnök a bostoni kikötő fővámigazgatói teendőinek ellátásával bízta meg. 1845-ben Polk elnök tengerészeti miniszterré, majd 1846-ban angliai nagykövetté nevezte ki. Megbízatása 1849-es lejárta után minden idejét Az Egyesült Államok története című munkája befejezésének szentelte. 10 kötetes monumentális művével méltán érdemelte ki az amerikai történetírás atyja elnevezést. 1867 májusában Johnson elnök nagykövetként Berlinbe küldte. Ebben a minőségében az Észak-Német szövetséggel kötött, róla elnevezett Bancroft-szerződésekkel a német kivándorlók viszonyait szabályozta. Külügyi megbízatása letelte után, 1874-ben tért vissza Washingtonba, ahol - még tengerészeti minisztersége idején - a csillagvizsgálót is megalapította.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár