Az amerikai elnökök hét legérdekesebb beiktatási beszéde
2018. augusztus 30. 12:49 Múlt-kor
Korábban
A legismertebb mondat
Az amerikai elnökök beiktatási beszédeinek minden idők talán legismertebb mondata 1961. január 20-án, John F. Kennedy szájából hangzott el. „Ne azt kérdezd, mit tehet érted a haza, hanem azt, hogy te mit tehetsz a hazáért” – szólt a már sokszor idézett mondat.
Ha csak a puszta számsorokat nézzük, Kennedy beszéde nem volt túl jelentős. Maga a szöveg 1364 szóból áll, a beszéd pedig 13 percig és 59 másodpercig tartott; ez a beiktatási beszédek közül a negyedik legrövidebb szónoklat. Pedig Kennedy már 1960 novemberében megkezdte a felkészülést élete talán legfontosabb beszédére, amihez barátaitól, tanácsadóitól és egyházi vezetőktől vett segítséget és ihletet; a szöveget Kennedy és beszédírója, Ted Sorenson öntötte végleges formába. Eleinte az is felmerült, hogy az erős havazás miatt elhalasztják a beszédet, de ezt a tervet végül elvetették. Így a 12:51-kor elhangzott esküje után Kennedy végül elmondhatta nagy ívű, emelkedett előadását, amit egyébként a valaha volt egyik legjobb beiktatási beszédnek tartanak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.