Arany, tűz és akasztófa: mennyire voltak hatásosak a karanténok a történelem során?
2020. február 6. 18:33
Korábban
Modern tanulságok
Az efféle gyanakvás 2014 szeptemberében mutatkozott meg a legnyíltabban, amikor Guinea déli részén meggyilkoltak egy egészségügyi szakemberekből álló csoportot, akiket azzal vádoltak, hogy szándékosan terjesztik az ebolát. Habár a karantén célja a társadalmi rend összeomlásának megakadályozása, hatása gyakran ennek ellenkezője.
A tömeges karanténokat rendszerint kísérő etikai és társadalmi gondok mellett a legutóbbi ebolajárvány során bevezetett korlátozó intézkedések is a közelmúltbeli események folyományai.
Mind Libéria, mind Sierra Leone jóval több katonával rendelkezett, mint orvossal, így a katonai válasz a kormányzat kezében levő eszközöket tükrözte, bármennyire elhibázottak is voltak.
Ezzel párhuzamosan a guineai kormányzattal szembeni bizalmatlanság azon közösségekben, ahol a járvány elsőként megjelent, szintén jóval régebbre nyúlik vissza az ebolánál.
A legárulkodóbb mégis az, hogy a kormányok számára mennyire fontos annak látszata, hogy válaszlépéseket tesznek, a karanténintézkedések kétséges hatékonyságának dacára.
A gyógyíthatatlan betegségek sokszor váltanak ki túlzott reakciókat, mivel a szereplők számára még mindig jobb, ha úgy tűnik, valamit csinálnak – akkor is, ha az a valami hiábavaló, vagy egyenesen ront a helyzeten.
Hasonló következtetés vonható le a nemzetközi válaszból. A repülőjáratok leállítása megnyugtathatja a távoli lakosságot, de hátráltatni fogja a választ helyben, gyengíteni fogja a kormányzatokat és lassítani fogja a segély célba juttatását.
Ennél is aggasztóbb, hogy a helyzet miatt fellépő menekülési ösztön jóval kreatívabbá, ezáltal pedig követhetetlenné teszi a fertőzötteket. A zűrzavar, a félelem és a hisztéria, akár helyben, akár nemzetközi szinten, akár a médiában lépnek fel, a legnehezebben leküzdhető együtthatók.
A karantén ma is velünk él. Rovott múltját figyelembe véve elgondolkodtató kérdés, helyes-e az a vélekedés, hogy az egészséges és beteg egyének válogatás nélküli elzárása hatékony.
Miközben három nyugat-afrikai állam a gazdasági és politikai összeomlás szélén táncolt, a járvány kezeléséhez többre lett volna szükség a jelképes gesztusoknál, miközben tisztes távolságban tartják a régiót a karantén segítségével.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap