A mérges kígyókkal hadakozó Szent Patrik miatt borul zöldbe Írország
2024. március 17. 09:05 Múlt-kor
Egyetlen szavára hasadék keletkezett a földön, kiűzte a mérges kígyókat az Ír-szigetről és egy háromlevelű lóhere segítségével magyarázta el az íreknek a Szentháromság jelentését. Szent Patrikról, Írország első számú védőszentjéről számtalan legenda látott napvilágot, és bár életéről csak keveset tudunk, a kereszténység egyik legnépszerűbb szentjének kultusza továbbra is töretlen.
Szent Patrik képe egy írországi templom üvegén (Forrás: Wikipédia / Andreas F. Borchert / CC BY-SA 4.0)
Korábban
Nem fogadott el sem fizetséget, sem ajándékot
A Kr. u. 461. március 17-én Saulban, az első írországi keresztény templom megépítésének helyszínén elhunyt legendás térítő neve elsősorban Írországhoz köthető, manapság azonban egyre több országban terjednek el a püspök személyétől szinte teljesen elszakadó Szent Patrik-napi ünnepi mulatozások.
Patrik az Kr. u. 4. század végén született Britanniában, római polgárjoggal rendelkező, keresztény, jómódú szülők gyermekeként. Tizenhat éves korában ír kalózok elrabolták és eladták az Ír-szigeten rabszolgának, ahol aztán hat éven át pásztorként dolgoztatták.
Az itt töltött évek azonban nem vesztek kárba, Patrik ugyanis a legenda szerint ezalatt megtalálta az Istenhez vezető utat. Vallásos látomásai által vezérelve megszökött fogva tartóitól, majd Britanniába való visszatérése után egy újabb jelenés már az írek keresztény hitre térítésére biztatta.
Hamarosan Galliába utazott, ahol az auxerre-i püspök mellett hosszú éveken át készült misszionáriusi feladatára. A 430-as évektől kezdett Írországban tevékenykedni, ahol számos akadállyal kellett megküzdenie.
Bár nem fogadott el semmilyen anyagi juttatást vagy ajándékot, sőt, sok esetben ő fizetett a helyi hatalmasságoknak, a keresztény tanításokkal addig csak elvétve találkozó szigetlakók sok esetben bizalmatlanok voltak vele szemben.
Szent Patrik napjából rendezett ünnepségek Dublinban (Forrás: Wikipédia / William Murphy / CC BY-SA 2.0)
Wikipédia / William Murphy / CC BY-SA 2.0
Patrikot egy alkalommal meg is verték, javait ellopták és láncra verték, de a pogány vallás elemeit a kereszténységgel ötvöző, ügyes térítő politikájának köszönhetően több ezer pogány írt térített keresztény hitre, emellett pedig kolostorok és templomok tucatjait építtette fel szerte az országban.
Írország védőszentjének az ünnepét, Szent Patrik napját Írországban és az egykori Brit Birodalom számos más országában hagyományosan a püspök halálának évfordulóján, március 17-én tartják. Az ekkor megrendezésre kerülő nyilvános ünnepélyek a 18. században kezdődtek, de csak a 20. században honosodtak meg. A ma már karneváli hangulatot árasztó felvonulások résztvevői jellemzően zöld ruhát és lóherét viselnek, és a korabeli alkoholfogyasztási tilalmakat feloldó rendelkezéseket betartva jelentős mennyiségű alkoholt is fogyasztanak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.