A kor hírességeivel és egy adag postával körözött Magyarország felett az „ezüst szivar” 1931-ben
2022. március 29. 08:22 Jeki Gabriella
Korábban
Karinthy és Horthy István is a fedélzeten utazott
A Magyarország cikke szerint a csepeli repülőtéren helyszíni szemlét tartottak a rendvédelmi hatóságok. A Magyar Aero Szövetség 250 utászkatonát vezényelt ki a helyszínre, hogy segítsék a léghajó leszállását és lehorgonyzását, a róla ledobott kötelekkel. A feladat azonban nem bizonyult egyszerűnek, hiszen a jeles nap havas záporokkal tarkított szélviharban köszöntött a fővárosra.
„Szilaveczky rendőrfőtanácsos arra is figyelmezteti a közönséget, hogy lehetőleg sárcipőben menjen ki Csepelre, mert a mezőn hosszú darabon gyalogolni kell és a talaj rendkívül sáros” – írja az újság. – „A mentők ezúton is figyelmeztetik a közönséget, hogy a villamosokon tartózkodjék a tolongástól és a rendőri előírásokat a közlekedésnél a legszigorúbban tartsák be, mert a balesetek csak így kerülhetők el.” A mentőkészültség reggel hét órától a repülőtér hangárjában teljesített szolgálatot.
Nagyon várták a Dunántúlon is a Zeppelin érkezését, ám az előre bejelentett irány módosítása az itt élőket is bizonytalanságban tartotta. „A Graf Zeppelin magyarországi körrepülésének útvonalát érthetetlen okokból még az utolsó pillanatban sem közölték teljes bizonyossággal a nyilvánossággal” – írja a pécsi székhelyű Dunántúl napilap 1931. március 29-én. – „Az esti órákban egymást érik az egymásnak ellentmondó jelentések, amelyek szerint egyáltalán nem bizonyos, hogy a Graf Zeppelin elrepül Pécs felett.”
Kíváncsi tömeg (Kép forrása: Fortepan / Laborcz György)
Az újságban közzétettek szerint a jelentés csak a késő órákban érkezett, eszerint a léghajó útvonala a következő: Budapest, Miskolc, Debrecen, Kecskemét, Szeged, Székesfehérvár, Budapest. A Zeppelin utasai végül rövid Budapest feletti repülés után északkeletnek fordultak.
Átrepültek a Mátra felett és Eger, valamint Mezőkövesd érintésével Miskolc fölé érkeztek. Innen déli irányban haladtak tovább Szentes és Hódmezővásárhely felé, majd Debrecen érintésével visszafordultak és a Jászság fölött elrepülve tértek vissza Csepelre a délutáni órákban.
Újabb sikeres landolás és pihenő után indultak vissza állomáshelyükre, a németországi Friedrichshafenbe. A Zeppelin fedélzetén tizennégy utas tartózkodott ekkor. A Bodeni-tó partján fekvő német városba hajnali 3 óra 30 perckor érkeztek meg.
A léghajón több neves személy is utazott, többek között Karinthy Frigyes, Horthy István, valamint gróf Almásy László Ede Afrika-kutató. A Zeppelin fedélzetén tartózkodott Gömbös Gyula honvédelmi miniszter és több újságíró.
Elsőként Karinthy Frigyes lépett ki a léghajóból a sikeres földet érés után. Horthy Istvánt édesapja, Horthy Miklós kormányzó személyesen várta a repülőtéren. Az érkező tizennégy utast, Lehmann és Flemming kapitányokat, illetve a személyzet tagjait Budapest főpolgármestere köszöntötte.
A Zeppelin léghajó postát is szállított. Az 1931. március 21-én megjelent Rendeletek tára beszámolt róla: „Ezekkel a léghajójáratokkal a következő feltételek mellett közönséges levelek és levelezőlapok küldhetők: a levelek súlya egyenkint a 20 grammot nem haladhatja meg, illetve a levélpostai légiküldeményekre a „Légipostával” feljegyzést, vagy kékszínű légipostai ragjegyet kell alkalmazni.”
A rendelet arra is rámutat, hogy az ilyen módon szállított levelek címlapjának felső részén szembetűnő módon, egy táblázat szerint kell feltüntetni a megfelelő légiutat, ha azokat a Zeppelin magyarországi körrepülése, vagy a Németországba való visszatérése alkalmával szállítja. Azt is említik, hogy a levélpostai küldemény rendeltetési helyének megfelelő rendes postai díjon felül kötelező légipostai pótdíjat kell fizetni. Ezekbe belefoglalták a Budapest-Friedrichshafen közötti repülőgépes szállítás díját is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.