Kérdések és válaszok a nagy háborúról
2014. július 14. 13:08
Korábban
Tényleg Magyarországgal bántak a legkíméletlenebbül a békekötéskor?
Itt egyértelmű igen a válasz, ugyanis míg Németország területeinek 14 százalékát, Bulgária területének 10 százalékát veszítette el, addig a Magyar Királyságot területének 67 százalékától fosztották meg a döntőbírák. A trianoni békeszerződés a Horvátország nélkül számított 282 ezer négyzetkilométerből 93 ezer négyzetmétert hagyott meg, így az ország 18,2 millió főnyi népességéből 7,6 millió maradt az új határokon belül, s mintegy 3,3 millió magyart szakítottak el az anyaországtól.
Meg kell említeni, hogy az antant hatalmaknak a Törökországgal kötött első, azaz a sévres-i békében az Oszmán Birodalom mintegy háromnegyedét vették el a kis-ázsiai néptől, ami súlyosabb ítélet volt a trianoninál, azonban a Kemal Atatürk vezette győztes függetlenségi háború következtében felülvizsgálták a korábbi egyezményt. A Svájcban megkötött lausenne-i békében megszületett Törökország máig érvényes határvonala, amely közé bár már nem tartozott Irak és Szíria, de Kelet-Trákia, Isztambul és Szmirna igen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.