Kérdések és válaszok a nagy háborúról
2014. július 14. 13:08
Korábban
Milyen volt az Európába érkező amerikai hadsereg?
Bár Washington hárommillió amerikai katona francia földre küldésére tett ígéretet, 1918 márciusára Európában még csupán 220 ezer jenki volt jelen, akik közül eleinte még kevesen harcoltak, ekkor főként a kiképzés, valamint az építkezés zajlott. Korabeli európai becslések szerint több mint egy év kell, mire a franciához vagy a brit hadsereghez hasonlítható, számottevő amerikai haderő lesz a kontinensen.
Az Egyesült Államok hadseregében elkülönítve szolgáltak az afroamerikai katonák, így az amerikai vezetők körében komoly félelmet szült, hogy Nyugat-Európában a színes bőrűek szabadon sétálgathattak fehér lányok társaságában az utcán. A tengerentúli sereg kiválóan volt felszerelve és élelemmel ellátva, a britek nagy megdöbbenésére még WC-papírjuk is volt. A túlzott önbizalom sem hiányzott a repertoárjukból, amit gyakran nagy véráldozatok jeleztek, ugyanis az európai háborúban kialakult harcmodort egyáltalán nem ismerték, s tömeges és vakmerő rohamozásaik során gyakran hiábavaló kockázatot vállaltak.
A túlzott önbizalom mellett a makacsság is jellemző volt rájuk, ugyanis sokáig nem hagyták, hogy beosszák őket a brit vagy a francia hadsereg parancsnokságai alá, 1918 májusára azonban engedniük kellett. Először az 1918. júniusi második marne-i csatában játszottak fontos szerepet, önálló akcióik pedig csupán 1918 szeptemberében kezdődtek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.