Az első világháború máig élő örökségei
2014. január 21. 13:19
Háborús technológia
Az első világháborúval a technikai forradalom elérte a harctereket is és örökre megváltoztatta a hadseregek harcmodorát, a technológia lényeges és megkerülhetetlen elemévé vált a háború művészetének. Lehet persze amellett is érvelni, hogy a spanyolok sem meghódíthatták volna meg Amerikát, ha nincs a puskapor, és a rómaiak sem uralhatták volna az ismert világot a korszerű haditechnika nélkül, de azt leszögezhetjük, hogy maga a technológia a történelem folyamán addig sohasem volt olyan fontos, mint a Nagy Háborúban.
A hadtörténészek szerint a tengeralattjárók, a repülők, illetve a páncélozott tankok - amelyek közel 28 tonnát nyomtak, ám csupán 4-5 km/órával tudtak haladni - voltak a legfontosabb újdonságok, ám a mérgező gázok újbóli felfedezése is alapjában megváltoztatta a háború "lovagiasságáról" vallott elképzeléseket. Mindezek mellett az egyik leghatásosabb újítás a szögesdrótkerítés volt, amely a lövészárkokba kényszerítette a háborús feleket.
Douglas Haig, a franciaországi brit erők sokat támadt parancsnoka szerint "a legnagyobb érték a háborúban mindig is a ló volt, s ez sohasem fog megváltozni, a jövőben is az fogja eldönteni az ellenséges csapatok közti csata kimenetelét, hogy ki hány és milyen jól nevelt lovat tud bevetni. A tankok és a repülőgépek csupán tartozékai a háborús alakulatoknak, de sohasem vehetik át a ló szerepét." Súlyosan tévedett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap